Csongor
0 °C
9 °C

Készül a Nemzeti Infektológiai Program

2021.04.07. 22:19

Készül a Nemzeti Infektológiai Program, amelyet Vályi-Nagy István, a Dél-pesti Centrumkórház főigazgatója koordinál − jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi). A program Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere kezdeményezésére indul.

A nemzeti egészségügyi programok azokat a népegészségügyi jelentőségű betegségeket foglalják rendszerbe, amelyek a lakosság nagy részét érintik, és amelyekben a legtöbben „meghalnak vagy megnyomorodnak”. Ezek a betegségterületek a keringési, a daganatos, a mozgásszervi betegségek, a mentális zavarok és a gyermekkori betegségek.

A koronavírus-világjárvány egy új nemzeti egészségügyi program megalkotására, kidolgozásának szükségességére hívta fel a figyelmet − áll a közleményben, amelyből az is kiderül, hogy a program országos infektológiai rendszer kiépítését tervezi meg, emellett mind a koronavírus-járvány legyőzéséhez, mind jövőbeli járványok megelőzéséhez és gyógyításához magas szintű humán erőforrást, valamint szakmai tartalmat biztosít.