Körözött bűnözőt fogtak el a fél Budapestet átszelő autós üldözés után

2021.04.09. 12:59

F. József Attila esete a totális lebukás mintapéldája. A 44 éves férfi ellen sikkasztás miatt adott ki elfogatóparancsot a Pesti Központi Kerületi Bíróság, és egy autós közúti ellenőrzésen akadt volna fenn, ám ő a rendőri jelzést figyelmen kívül hagyva nem állt meg, inkább nagyobb sebességfokozatba kapcsolva továbbhajtott – tudta meg az Index a Budapesti Rendőr-főkapitányságtól.

Persze a rendőrök se maradtak tétlenek, azonnal követni kezdték az autót, a hajszába egyre több járőrkocsi kapcsolódott be. Az autós üldözésről a Balesetinfó több olvasója is beszámolt, ezek szerint végigszáguldottak Budapest tizedik és tizennegyedik kerületén, a Füredi úti lakótelepen, a Szentmihályi és a Kerepesi úton, az Örs vezér terén és a vásárvárosnál, míg végül a kék Volkswagen Passatot 13 rendőrautó közre nem fogta az Albertirsai útnál, ahol így megállásra kényszerült. 

Vezetőjéről nemcsak az derült ki, hogy körözés alatt áll, hanem az is, hogy már korábban bevonták a jogosítványát ittas vezetés miatt. Most alkoholt ugyan nem találtak a szervezetében, viszont a ruházatának átvizsgálásakor kábítószergyanús növényi törmelék került elő, amit a rendőrök lefoglaltak. Így most nemcsak a korábban elkövetett bűncselekményekkel kell elszámolnia, hanem kábítószer birtoklása és eltiltás hatálya alatti autóvezetés miatt is felelősségre vonják. 

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Börtönben ül, most emelték volna többmilliósra a fizetését Kiss Lászlónak

Börtönben ül, most emelték volna többmilliósra a fizetését Kiss Lászlónak

A képviselő-testület végül elhalasztotta a döntést.

február 6., 13:58

  • Belföld
Megjelent a kormányrendelet, zöld utat kapott a főváros, megvehetik Rákosrendezőt

Megjelent a kormányrendelet, zöld utat kapott a főváros, megvehetik Rákosrendezőt

Innentől Budapestet terheli minden kötelezettség

február 6., 14:29

  • Belföld
Döntött a bíróság a halálra égett japán nő ügyében, letartóztatták az ír férfit

Döntött a bíróság a halálra égett japán nő ügyében, letartóztatták az ír férfit

Vallomást tett a törvényszéken, de nem ismerte be a tettét.

február 6., 14:53

  • Belföld
Ma tíz éve mondta ki Simicska Lajos azt a szót

Ma tíz éve mondta ki Simicska Lajos azt a szót

Így emlékszik a magyar nyilvánosság.

február 6., 15:57

  • Belföld
Elbúcsúzik a nyilvánosságtól a nyugalmazott katolikus püspök

Elbúcsúzik a nyilvánosságtól a nyugalmazott katolikus püspök

Beer Miklós önszántából, egy idősek otthonába költözött, ahol békére lelt.

február 6., 15:11

  • Belföld
Mit tervez a kormány? – Egyre kevesebb az államilag támogatott férőhely a felsőoktatásban

Mit tervez a kormány? – Egyre kevesebb az államilag támogatott férőhely a felsőoktatásban

Négy egyetem kivételével mindenhol kevesebb hallgatót vesznek fel.

február 6., 15:26

  • Címlapon
Itt van Orbán Viktor 4,7 milliós bástyája

Itt van Orbán Viktor 4,7 milliós bástyája

Szakértők szerint kezd visszatérni a hit a gazdaságban.

2 órája

  • Címlapon
Még kinevezése előtt megbukott Orbán Viktor szövetségese

Még kinevezése előtt megbukott Orbán Viktor szövetségese

Nagyon sok a bizonytalanság, akár előrehozott választások is jöhetnek Ausztriában.

4 órája

  • Belföld
Kiderült, mikor tartja az évértékelő beszédét Orbán Viktor

Kiderült, mikor tartja az évértékelő beszédét Orbán Viktor

A miniszterelnök még a parlament tavaszi szezonja előtt értékeli a 2024-es évet.

február 6., 15:01

  • Belföld
Tüntetést szervez szombatra a Patent Egyesület a meggyilkolt japán nő ügye miatt

Tüntetést szervez szombatra a Patent Egyesület a meggyilkolt japán nő ügye miatt

A rendszer hiányosságaira szeretnék felhívni a figyelmet.

február 6., 08:38

  • Belföld
Lesújtott a hatóság Balázsékra, a TV2-vel szemben pedig eljárást indított

Lesújtott a hatóság Balázsékra, a TV2-vel szemben pedig eljárást indított

Az NMHH több rádiót is megbírságolt.

február 6., 13:21

  • Címlapon
Pénzpatakba léptek a magyarok, akik ide tették a forintjukat

Pénzpatakba léptek a magyarok, akik ide tették a forintjukat

Ha azt gondolta, hogy az állampapír volt a legjobb befektetés, gondolja újra.

4 órája

  • Belföld
A Magyar Bírói Egyesület elnöke: Azzal, hogy demonstrálunk, a törvény adta jogunkkal élünk

A Magyar Bírói Egyesület elnöke: Azzal, hogy demonstrálunk, a törvény adta jogunkkal élünk

Gyurcsány Ferenc is reagált a „listázós” cikkre.

február 6., 13:07

  • Belföld
Átugrunk magyarba' wellnessezni: román nyelvtanfolyamot indítanak a makói szállodásoknak

Átugrunk magyarba' wellnessezni: román nyelvtanfolyamot indítanak a makói szállodásoknak

Megvalósulni látszik Lázár János korábbi víziója.

február 6., 17:04

  • Címlapon
A Mohu közzétette, mikor és hol kezdődik az idei lomtalanítási szezon Budapesten

A Mohu közzétette, mikor és hol kezdődik az idei lomtalanítási szezon Budapesten

Első körben három kerületben vált ismertté a dátum.

1 órája

  • Belföld
Evakuálni kellett egy budapesti irodaházat, mert kigyulladt egy autó a mélygarázsban

Evakuálni kellett egy budapesti irodaházat, mert kigyulladt egy autó a mélygarázsban

A katasztrófavédelem videót is közölt az esetről.

február 6., 08:09

  • Belföld
A Netflix nevében támadnak a csalók, figyelmeztetést adott ki a rendőrség

A Netflix nevében támadnak a csalók, figyelmeztetést adott ki a rendőrség

Fontos információkat közöltek.

február 6., 12:12

  • Belföld
Gyurcsány Ferenc: Orbán Viktor és Donald Trump a mindenki felett lebegő helikopterek

Gyurcsány Ferenc: Orbán Viktor és Donald Trump a mindenki felett lebegő helikopterek

A DK elnöke szerint nem lehet erőszakkal megváltoztatni a világot.

február 6., 11:06

  • Belföld
Filmforgatás miatt lezárások várhatóak a fővárosban

Filmforgatás miatt lezárások várhatóak a fővárosban

Érdemes tájékozódni, mielőtt útra kelünk.

február 6., 10:57

  • Belföld
Elutasították Biró Ferenc kérelmét, gyanúsított marad az Integritás Hatóság elnöke

Elutasították Biró Ferenc kérelmét, gyanúsított marad az Integritás Hatóság elnöke

Továbbra is kérdéses, kezdeményezik-e az elnök elmozdítását.

február 6., 10:55

  • Belföld
Gulyás Gergely: A kormány lemondott Rákosrendezőről, innentől Budapestet terheli minden

Gulyás Gergely: A kormány lemondott Rákosrendezőről, innentől Budapestet terheli minden

Ózd, nyugdíjasok, japán nő, ukrán lejárató kampány Orbán Viktor ellen, listázás – ilyen volt a Kormányinfó.

február 6., 12:31

  • Belföld
Segíteni akart, erre leütötték és kirabolták a kiskunhalasi férfit

Segíteni akart, erre leütötték és kirabolták a kiskunhalasi férfit

Pénzt akart adni egy kéregetőnek, aki rátámadt.

február 6., 13:25

  • Címlapon
Hónapok óta zaklatta támadója a XVIII. kerületben megkéselt nő, mégsem kapott segítséget

Hónapok óta zaklatta támadója a XVIII. kerületben megkéselt nő, mégsem kapott segítséget

Feljelentést is tett a rendőrségen, ám az ügyével nem foglalkoztak érdemben.

9 perce

  • Belföld
A nyílt utcán próbálta meg elrabolni volt élettársát egy férfi

A nyílt utcán próbálta meg elrabolni volt élettársát egy férfi

A nő a dulakodásban 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett el.

február 6., 12:47

  • Belföld
Gyermekpornográfia miatt emeltek vádat egy fiatal férfival szemben

Gyermekpornográfia miatt emeltek vádat egy fiatal férfival szemben

A vádlott másoknak is továbbküldte a képeket egy üzenetküldő alkalmazáson keresztül.

február 6., 12:39