Tarlós István meglepődne, ha 2023-ra elkészülne a Lánchíd

D SOS20191012004
2021.04.12. 19:49

A korábbi főpolgármester, Tarlós István volt az InfoRádió Aréna című műsorának a vendége, aki több Budapestet érintő problémát is érintett. A Lánchíd felújítására a főváros vezetése 27 milliárd forintot szán, és a tervek szerint 2023-ra készül majd el. Tarlós István ebben kételkedik:

Egy év semmittevés történt a híd körül. 2019 októberében előkészítve adtuk át a Lánchidat és a Blaha Lujza tér felújítását. Mostanra sokkal magasabbak a kivitelezési költségek, mint ami a mi időnkben volt. Erősen kételkedem, hogy 2023-ra a komplett híd elkészülhet, mondhatni, meg leszek lepve, ha így lesz. Ráadásul ez egy lecsupaszított projekt, hiszen a Pesti hídfői komplexum és a villamos felújításának az idejére a jövőben újra le kell majd zárni az érintett területet.

Kapcsolódó

A Lánchíd csupa rozsda, mégsem életveszélyes

Megkezdődött a felújítás, az oroszlánok nyár közepén távoznak.

Tarlós István szerint emberes feladatot vett a nyakába a főváros vezetése, ugyanis emellett már zajlik a 3-as metró középső szakaszának a felújítása, valamint hamarosan elkezdik a pesti rakpart csatornajavítását, ami komoly vállalás.

Az M3-as metróval kapcsolatos problémákról elmondta: egy komoly terhet vettek a nyakukba, 40 éves szerelvényeket, amelyekhez a hetvenes évek óta hozzá se nyúltak. Tarlós új szerelvényeket szeretett volna, ezt öt ízben írásba is adta a kormánynak, de a magas költségek miatt csak felújításra volt lehetőség. Szerinte rengeteg alaptalan támadást kaptak, az pedig ostoba koholmány, hogy az új szerelvények olcsóbbak lettek volna.

Szerinte sokat tettek az árvízvédelemért, de százéves lemaradásban voltak, azóta senki sem lépett árvízvédelmi kérdésben. Egy 86 kilométeres szakaszt kell levédeni. Azóta eltelt másfél év, és az illetékesek egy vonalat se húztak – mondta az előző főpolgármester.

Furcsának nevezte, hogy Karácsony Gergely egyszer lobbizik a pénzekért, máskor beavatkozik olyan témákba, amikhez nem ért, és már le akarja váltani a kormányt. Tarlós érdekesnek tartja azt is, hogy a patkányszerződést, a Rácz-fürdőt, a 4-es metrót, illetve a Bálna ügyét nem vizsgálja a felállított vizsgálóbizottság, amely már tíz hónapja nem ült össze. 

A főváros durva túlzásokba esik, már a jövő évi választások játszmái zajlanak. Védelmükre szóljon, hogy az iparűzési adó csökkentése és a parkolási díj megszüntetése biztosan nem segít az önkormányzatok helyzetén. A városházi vezetés nem egységes, ez pedig meg is mutatkozik

– vélekedett Tarlós István.

(Borítókép:  Tarlós István a Városházán 2019. október 12-én. Fotó:  Soós Lajos / MTI)

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
A tetőket is kizöldítenék Karácsony Gergelyék

A tetőket is kizöldítenék Karácsony Gergelyék

Indul a pályázat.

12 perce

  • Belföld
Feltételes szabadságra helyezhetik a lúgos orvost, Bene Krisztiánt

Feltételes szabadságra helyezhetik a lúgos orvost, Bene Krisztiánt

A döntés még nem jogerős.

február 26., 15:53

  • Belföld
A TEK fogta el a férfit, aki engedély nélkül tartott fegyvereket egy szakonyi házban

A TEK fogta el a férfit, aki engedély nélkül tartott fegyvereket egy szakonyi házban

A fegyverek mellett több száz lőszert foglaltak le a hatóságok.

február 26., 15:06

  • Címlapon
Orbán Viktor szerint tüske volt a köröm alatt, most Szijjártó Pétert igazolná le egy szlovák kormányba

Orbán Viktor szerint tüske volt a köröm alatt, most Szijjártó Pétert igazolná le egy szlovák kormányba

Bugár Béla: Vannak, akik szeretnek, és vannak, akik azt kívánják, hogy dögöljek meg.

3 órája

  • Belföld
Nem ismerte el a bűnösségét a 7 éves kisfiút felrúgó karateedző

Nem ismerte el a bűnösségét a 7 éves kisfiút felrúgó karateedző

Vallomást sem tett az ügyben.

február 26., 14:46

  • Belföld
Bejelentésekre készül a kormány, Gulyás Gergely ismét a sajtó elé áll

Bejelentésekre készül a kormány, Gulyás Gergely ismét a sajtó elé áll

A Kormányinfót csütörtök délelőtt 10 órakor tartják.

február 26., 15:27

  • Belföld
Gulyás Gergely szerint a kormány nem betiltani akarja a Pride-ot, csak zárt körűvé tenné

Gulyás Gergely szerint a kormány nem betiltani akarja a Pride-ot, csak zárt körűvé tenné

A miniszter azt mondta, ezzel a gyermekvédelem szempontjait akarják érvényesíteni.

február 26., 14:27

  • Belföld
Novák Katalin egy budapesti olimpiáért lobbizott volna Párizsban

Novák Katalin egy budapesti olimpiáért lobbizott volna Párizsban

A kegyelmi botrány azonban közbeszólt.

február 26., 08:14

  • Címlapon
Elindult a visszaszámlálás, ultimátumot kaptak a kormánytól a boltok

Elindult a visszaszámlálás, ultimátumot kaptak a kormánytól a boltok

Legkésőbb egy héten belül, jövő hét elejére kell a válasz a minisztériumnak.

1 órája

  • Belföld
Özönlenek a pályaudvarok bérbevételére vonatkozó pályázatok a MÁV-hoz, kitolják a határidőt

Özönlenek a pályaudvarok bérbevételére vonatkozó pályázatok a MÁV-hoz, kitolják a határidőt

A vasúttársaság ad még lehetőséget a hiánypótlásra.

február 26., 17:40

  • Címlapon
Izzik a levegő: Kína háborúra készül az Egyesült Államokkal

Izzik a levegő: Kína háborúra készül az Egyesült Államokkal

Peking háborús retorikával fogadta Donald Trump intézkedéseit.

50 perce

  • Belföld
Ripost: Helikopterrel látogatta meg feleségét a volt vezérkari főnök

Ripost: Helikopterrel látogatta meg feleségét a volt vezérkari főnök

Egy lakos szerint még egy külön leszállópályát is kialakítottak erre a célra.

február 26., 12:08

  • Belföld
Puzsér Róbert: Hát b**ki, ez maga a hópiheszellem meg a cancel culture

Puzsér Róbert: Hát b**ki, ez maga a hópiheszellem meg a cancel culture

Magyar Pétert sikeres politikai valóságshow-hősnek tartja.

február 26., 08:06

  • Belföld
Deák Dániel azt állítja, hogy informátorai vannak Magyar Péter közelében

Deák Dániel azt állítja, hogy informátorai vannak Magyar Péter közelében

Egy elemző pedig úgy tudja, hogy egy közszereplőt beépített embernek tart a Tisza Párt elnöke.

február 26., 18:09

  • Belföld
Kunhalmi Ágnes szerint nincs rendben, hogy fizetnie kell annak, akinek ellopták a személyijét

Kunhalmi Ágnes szerint nincs rendben, hogy fizetnie kell annak, akinek ellopták a személyijét

Törvénymódosító javaslatot nyújtott be ez ellen az MSZP-s politikus.

február 26., 12:10

  • Címlapon
Kim Dzsongun húga megfenyegette az Egyesült Államokat, megtorlást ígér

Kim Dzsongun húga megfenyegette az Egyesült Államokat, megtorlást ígér

Kim Jodzsong szerint Washington provokálja az országát.

6 órája

  • Belföld
„Sosem dohányoztam, rendszeresen sportoltam, aztán közölték, tüdőrákom van”

„Sosem dohányoztam, rendszeresen sportoltam, aztán közölték, tüdőrákom van”

Újraindul a Harcosok Klubja a tüdőrákkal élőkért.

február 26., 17:46

  • Címlapon
Áramütést szenvedhet az, aki nem viszi vissza ezeket a termékeket az IKEA-ba

Áramütést szenvedhet az, aki nem viszi vissza ezeket a termékeket az IKEA-ba

A cég teljes visszatérítést ad vásárlóinak.

3 órája

  • Címlapon
A tudósok nagyobb veszélyben érzik magukat, mint valaha

A tudósok nagyobb veszélyben érzik magukat, mint valaha

Az Indexnek írt levelükben állítják, stabilitás és kiszámíthatóság nélkül dolgoznak.

36 perce

  • Címlapon
Donald Trump levelet kapott Volodimir Zelenszkijtől – küszöbön a béke?

Donald Trump levelet kapott Volodimir Zelenszkijtől – küszöbön a béke?

Az amerikai elnök szerint Moszkva határozottan jelezte, hogy kész a megállapodásra.

5 órája

  • Belföld
Példátlan döntést hozott a Kúria a Vinted-ügyben

Példátlan döntést hozott a Kúria a Vinted-ügyben

Az ítélet percunamit indíthat be a bankszektorban.

február 26., 08:35

  • Belföld
Két nő lépett az V. kerületi rendőrkapitány szolgálati autója elé, elismerték felelősségüket

Két nő lépett az V. kerületi rendőrkapitány szolgálati autója elé, elismerték felelősségüket

Bírságot szabtak ki a szabálytalan gyalogosokra.

február 26., 10:22

  • Belföld
Változás jön az óvodákban, a szakma tiltakozik a tervezet ellen

Változás jön az óvodákban, a szakma tiltakozik a tervezet ellen

A kormányzat a gyermekek fejlődési igényeit tartaná szem előtt.

február 26., 12:02

  • Címlapon
Szoboszlai Dominik után újabb magyar futballistát boronáltak össze a Real Madriddal

Szoboszlai Dominik után újabb magyar futballistát boronáltak össze a Real Madriddal

A válogatott védő nyári klubváltása egyre biztosabbnak tűnik.

5 órája

  • Címlapon
Szokatlan gesztussal fordult egykori tanítványához a pedofíliával vádolt magyar edző

Szokatlan gesztussal fordult egykori tanítványához a pedofíliával vádolt magyar edző

A fiú apjának nyilatkozata szerint szexrabszolgaként tartották gyermekét.

40 perce