Szlávik János: Akit nem oltanak be, biztosan elkapja a koronavírust

2021.04.13. 08:25

A Dél-pesti Centrumkórház infektológus vezetője, Szlávik János volt a Kossuth rádió kedd reggeli műsorának vendége, ahol arról beszélt, hogy hazánkban már hatféle vakcinával oltathatunk a koronavírus ellen.

Rendkívül örvendetes, hogy már többféle oltás áll a rendelkezésünkre. Az orvosok meg tudják állapítani, hogy kinek melyik a megfelelő vakcina, de a lényeg, hogy minél több ember megkapja. A többféle oltásnak egy hátránya van, méghozzá a több helyről származó információ áradata. Azonban a klinikai kutatások eredményeit kell figyelembe venni, a valódi tudományos eredményeket. Fontos, hogy ne az érzelmek alapján döntsünk

– mondta Szlávik János, aki szerint egy-két oltásnak lehet ritka mellékhatása, mint az AstraZenecának, de Magyarországon ilyen még nem történt. Hozzátette: közel hárommillió embert oltottak be eddig, és jó úton járunk, hogy visszatérhessen az élet a régi kerékvágásba, s talán ősszel a maszkoktól is megszabadulhatunk.

Kapcsolódó

Szlávik: Nyárra talán elérhető lesz a nyájimmunitás

A több mint 2,5 millió beoltott embernek már van hatása a járványra.

Az infektológus szerint a kínai vakcina hatékonyságával nincsen probléma, nyugodtan beadható, így elkerülhetjük a kórházba kerülést. Szlávik János továbbá amondó, a fiatalokat is oltatni kell, de egy bizonyos beoltottsági szintnél meg fog akadni az oltások eddig tapasztalható, folyamatos növekedése. Ekkor kampányokat és felvilágosítási programokat kell majd azért folytatni, hogy meggyőzzük az embereket, főként a 16 éven felüli korosztályt.

Oltás nélkül nem úszható meg a koronavírus. A járvány velünk marad, kisebb gócokban ugyanúgy fertőzhet a jövőben is. Úgy vélem, hogy a koronavírus nem lesz olyan, mint az influenza. Lesznek olyan oltások a közeljövőben, amelyek a jövőbeli mutánsok ellen is védeni fognak. Egy darabig még itt lesz velünk, egyes előrejelzések szerint 2023-ig, előbb-utóbb azonban vége lesz a járványnak

– mondta a rádióműsorban a szakember.

Kapcsolódó

Közel a hárommillió oltás, jöhetnek az újabb lazítások?

Az eddigi nyilatkozatok szerint újabb enyhítések várhatók, ha átlépjük a 3-3,5 milliós átoltottságot.