Hatmilliárd forintos kárt okozó számlagyárat számoltak fel
A bűnszervezetként működő számlagyár több mint 6 milliárd forint vagyoni hátrányt okozott az állami költségvetésnek – áll a Fővárosi Főügyészség közleményében. Az adóhatóság nyomozói az ügyben csaknem 60 gyanúsítottat hallgattak ki.
A Media1 úgy tudja, hogy az őrizetbe vettek között van a hazai rendezvény-, reklám- és pr-szakmában jól ismert HPS Trade Kft. könyvelője és két alapítója, P. Gergely és M. Zita is. A bűnszervezet által kiállított áfás számlák befogadói, az úgynevezett haszonhúzók között található őrző-védő és takarító cég is. A látszat kedvéért a fiktív számlákon feltüntetett összegeket elutalták a számlakibocsátók bankszámláira, majd azt a bűnszervezet tagjai tovább utalták külföldi bankszámlákra.
A NAV bevetési egysége a Merkúr és a Terrorelhárítási Központ támogatásával szerdán hajtott végre összehangolt, országos akciót, amelyben nagy mennyiségű dokumentumot és számítástechnikai eszközökön tárolt adatot foglaltak le, amelyek alátámasztják a bűncselekmények gyanúját.
Az ügyészség hat gyanúsított letartóztatására tett indítványt, mivel álláspontjuk szerint csak így zárható ki a bűnismétlés és a bizonyítás megnehezítésének veszélye.