Gizella
9 °C
14 °C
18

Csak felnőtteknek

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet. Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését a gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartozik.

Öt éven át bántalmazta szexuálisan nevelt kislányát egy a Pest megyei férfi

2021.04.18. 21:56

Befejezték a Pest megyei vizsgálók azt a 2018-ban indított eljárást, amely szerint egy férfi öt éven át molesztálta a nevelt lányát – olvasható a rendőrség honlapján.

Egy középiskolás lány 2018-ban fordult iskolája pszichológusához, akinek beszélt évekkel korábbi esetekről. Eszerint az édesanyjával nevelkedő lány 2009 és 2014 között volt kénytelen átélni nevelőapja szexuális bántalmazásait.

Még csak tízéves volt, amikor a pedofil férfi közeledni kezdett felé, előbb szájra adott puszival, majd simogatással, ezt követően pedig több alkalommal megerőszakolta. 

A pedofil férfi rendszerint otthon vagy az autójában kényszerítette a védtelen lányt közösülésre. A kislány hiába próbált volna ellenkezni, rettegett, és nem mert senkinek beszélni az átéltekről. Ha vonakodott, büntetéseket kapott. A rendőrség tájékoztatása szerint ezek nem beszédes és látható nyomokat hagyó büntetések voltak, hanem olyanok, amelyek máshol is előfordulhatnak, például nem használhatta telefonját, ideiglenesen nem játszhatott számítógépes játékokkal, nem nézhetett tévét, nem találkozhatott barátaival. A férfi élettársa eközben már közös gyermekükkel volt várandós.

A feljelentéskor már nagykorú sértettet igazságügyi pszichológus többször vizsgálta, a szexuális trauma, az önutálat és saját maga hibáztatásának egyértelmű jeleit észlelte. Az általa elmondottakat valóságosnak és megtapasztaltnak véleményezte. Az anya megdöbbent a hallottakon, semmi jelét nem látta akkoriban a történteknek, egyébként is magába forduló lányán változást nem vett észre.

A pedofilt 2020 májusában fogták el a rendőrök. Külföldön tartózkodott, és bár nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki ellene, őrizetbe vétele csak tavalyi, már újdonsült élettársához és annak két kiskorú gyermekéhez való hazatérte után vált lehetségessé.

A most 44 éves N. Ferencet őrizetbe vették, jelenleg is letartóztatásban van, azonban mindent tagad. A sértett anyja korábban beszélt neki a büntetőeljárásról, valamint hogy jelentkezzen a rendőrségen, mert keresik, de válaszul csak annyit kapott:

Nem érdekel az eljárás.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya a szexuális erőszak bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást befejezte, az iratokat átadta az ügyészségnek.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport