Szentkirályi Alexandra: Egész évben nem kell fizetni a közterületért a teraszoknak
A kormány megkönnyítette a teraszok létesítését, és közterület-használati díjat sem kell fizetni utánuk egész évben – jelentette ki Szentkirályi Alexandra a szombati videóüzenetében. A kormányszóvivő szerint a teraszok megnyitása közös siker, amiért köszönet illet mindenkit.
A vendéglátósok nagyon várták már ezt a pillanatot, a kormány pedig mellettük állt mindig, hiszen bértámogatást biztosított a munkahelyek megtartása érdekében a koronavírus-járvány alatt
– emelte ki a szóvivő, aki azt is elmondta, hogy ez a juttatás áprilisban és májusban is jár a teljes hónapra. Hangsúlyozta: a szombati nyitás annak köszönhető, hogy három és fél millióan már megkapták a koronavírus elleni oltást, a négymilliós határ elérésekor pedig „újra vissza tudunk kapni valamit a szabadságunkból”.