Ha nyáron utazni akarok, megéri sorban állni oltásért

2021.04.30. 14:11

A Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikát is oltópontként jelölték ki, ennek híre pedig a regisztrációs honlap összeomlása után futótűzként terjedt el a városban – ahogy a többi oltópontnál, úgy itt is kígyózó sorok alakultak ki. A helyszínen járva bebizonyosodott, hogy az egyszeri lehetőség jellemzően a 35 év alatti korosztályt mozgatta meg. 

A már több mint két órája sorban álló Cséfalvay Péter azt mondta az Indexnek, hogy az unokatestvére a Honvéd Kórház oltópontján állt sorba, onnan értesítette őt, hogy más helyszíneken is fel lehet venni a vakcinát. Sokat utazik, a Pfizer vakcina pedig mindenütt elfogadott, ezért a védettségi igazolvány mielőbbi megszerzéséért megéri neki a sorban állás.

Az oltópont bejárati része a Városmajorutca 68. előtt van, ami nem a legideálisabb helyszín sorban állásra. Az amúgy is szűk utca lekordonozása után komoly forgalmi dugó alakult ki az épület előtt. Délután 1 óra környékén, ottjártunkkor az épület melletti Acsády Ignác utcán végig felfelé állt a sor, a lépcsők tetején pedig bekanyarodott a Határőr útra is. Nem túlzás, fél óra alatt 300 méteres sor alakult ki.

Ruczek János a fia helyett áll sorba, aki jövő héten fog érettségizni, és még előtte szeretné magának beadatni. Miután nem lehetett időpontot foglalni, nem volt más választásuk – teszi hozzá. Arra a kérdésre, hogy miért lehet a sorban ennyi fiatal, azt mondja, a Pfizer olyan hívószó, amire a fiatalok jobban rezonálnak, másfelől őket kisebb arányban hívták be eddig oltásra.

Próba szerencse alapon jött Agócs Anita is, aki reggel az internetes hírek között olvasta, hogy ma mindenkit beoltanak. A kínai vakcináról nem hallott jókat, a Szputnyikot vállalta volna, de nem hívták, az AstraZeneca második adagját pedig csak szeptemberben kaphatta volna, neki viszont már nyárra kell a védettség. Kifejezetten örült, hogy néhány órán belül épp azt az oltóanyagot adják be neki, amivel szemben a legnagyobb a társadalmi bizalom.

A védettségi igazolvánnyal rendelkezők magyarokra már nem vonatkoznak (magánjellegű utazások esetén) az utazási korlátozások. 

Mint ismert, Orbán Viktor a péntek reggeli rádióinterjújában jelentette be, hogy Magyarországon már 3 millió 914 ezer embert beoltottak, négymilliónál, vagyis előreláthatólag szombaton újra lazítani fognak a koronavírus-járvány miatt elrendelt korlátozó intézkedéseken. E szerint a vendéglátóhelyek már este 11-ig tarthatnak nyitva, a kijárási tilalom csak éjfélkor kezdődik.