![Leporolt akták](https://index.hu/assets/images/konyvajanlo/leporolt_aktak.png)
A Leporolt akták - Perben a XX. századdal című kötet negyven bírósági ügyön át mutatja be történelmünket az első világháborútól a rendszerváltozás utáni évekig.
MEGVESZEM![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7&stparam=rfrlmvqmax&fastid=gghsqllktxqyognjopjddfbzhklp&nc=0)
Hiába van börtönben Fekete Dávid, ez nem akadálya annak, hogy feleségével mihamarabb hivatalosan is elváljanak. A volt Megasztár-énekesnek a gyanú szerint üzletszerűen elkövetett sikkasztásért és más bűncselekményekért kell felelnie. Több tucatnyi károsultja lehet, és több mint százmillió forintos kárt okozott.
A feljelentők között van a felesége is, akinek a nevére 73 millió forint hitelt vett fel a cége működéséhez. A történteknek azonban itt még nem lesz vége: az asszony elindította a bontópert.
A Bors információi szerint a becsapott asszony szeretné minél hamarabb lezárni a válást, és ennek jogi akadálya aligha lesz.
Általánosságban azt tudom mondani, hogy önmagában nem akadály, ha az alperes letartóztatásban vagy bűnügyi felügyelet alatt áll. Az induló perben a bíróság majd onnan fogja beidézni, ahol épp tartózkodik
– nyilatkozta a lapnak Szilágyi Roland ügyvéd, az ügytől független szakértő.
A Leporolt akták - Perben a XX. századdal című kötet negyven bírósági ügyön át mutatja be történelmünket az első világháborútól a rendszerváltozás utáni évekig.
MEGVESZEM