Rafael
19 °C
33 °C

Karácsony Gergely: Voltak húzós esték, Rogánnál érdeklődjenek

2021.05.14. 13:01 Módosítva: 2021.05.14. 13:02
Hosszú bejegyzést tett közzé a Facebookon Karácsony Gergely, amelyben eddigi életútját foglalta össze.

A főpolgármester azt állítja, hogy a „lakájmédia” kérdésekkel árasztotta el élete eddigi színtereit. „Hajrá, csinálják csak, dolgomnak érzem, hogy segítsem a tényfeltárást” – mondta, majd összefoglalta eddigi életútját.

Bölcsibe nem jártam, remélem, nem gond.

– kezdte.

Kifejtette azt is, hogy az óvodában egyszer elvette egy másik gyerek lapátját (de ezt már megbánta), valamint hogy az iskolában nem volt jó tanuló.

Az egyetemi évekről is beszélt, utalva arra, hogy a Ráday utcai kollégiumban voltak „húzós estéik”. Akit ez érdekel, annak azt ajánlotta, hogy egykori kollégiumi társánál, Rogán Antalnál érdeklődjenek.

Azzal kapcsolatban pedig, hogy később egyetemi tanárként is tanított, Lánczi Andrást, a Századvég elnökét javasolta potenciális forrásként. De azt is megemlítette, hogy itt-ott meg lehet találni az egykori tanítványait. 

Csak ki kell kiabálni a Miniszterelnökség folyosójára: van, aki Karácsonynál tanult? Lesz jelentkező

– írta.