Szlávik János: Akkor lehetünk nyugodtabbak, ha 5-6 millió ember már megkapta az oltást
Kedvező, hogy sok 16–18 éves fiatal is hajlandó beoltatni magát koronavírus ellen, hiszen ezzel ők is részei lesznek az össznépi védettségnek – mondta Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezető főorvosa a közmédiának. Hozzátette: a nyájimmunitást könnyebb elérni, ha több ember veszi fel az oltást.
Szlávik János: A koronavírust nem lehet eltüntetni
Hamarosan kiderül, hogy jó ötlet volt-e a terasznyitás – fogalmazott.
Arra kérte a fiatalokat, hogy még többen regisztráljanak, hiszen ezzel nem csupán saját magukat védik, hanem nagyobb veszélynek kitett rokonaikat is. Szerinte Magyarország igen jól áll az átoltottság szempontjából, de a négy és fél millió immunizált ember még nem elég ahhoz, hogy nyugodtan hátradőljünk.
Addig nem lehetünk biztosak abban, hogy nem romlik a helyzet, amíg 5-6 millió ember meg nem kapja a vakcinát – mondta Szlávik János, aki jó hírnek nevezte, hogy már szinte valamennyi típusú vakcinából sok érkezett, és sok fog érkezni a preferált vakcinákból is. Jelezte, hogy egyesek jobbnak tartanak bizonyos gyártmányúakat a többinél, pedig mindegyik megvéd a súlyos fertőzéstől.
Jelenleg hat vakcinatípus közül lehet választani, orosz azonban hamarosan már nem fog érkezni.
Szlávik János: Néhány hét múlva meglesz az ötmillió beoltott
Még mindig vannak olyan idős, beteg emberek, akik nem vették fel az oltást.