
A Leporolt akták - Perben a XX. századdal című kötet negyven bírósági ügyön át mutatja be történelmünket az első világháborútól a rendszerváltozás utáni évekig.
MEGVESZEM
Körülbelül 800 millió forintot csaltak ki egy vállalkozótól 2019 szeptembere és 2020 márciusa között arra hivatkozva, hogy ebből az összegből Pintér Sándor belügyminiszternek, rendőröknek, NAV-osoknak és más hivatalos személyeknek kell fizetni azért, hogy a vállalkozó ellen ne induljon eljárás – írja a Blikk.
Akár tíz év börtönre is ítélhetik.
A lap a Központi Nyomozó Főügyészség szerdai közleményére hivatkozva azt írja, hogy ezek után, amikor mégis nyomozás indult a vállalkozó ellen, további százmillió forintot kértek tőle, hogy az eljárást hivatalos személyek segítségével számára kedvezően befolyásolják. Ezek után újabb ügyvéd kereste fel a vállalkozót, miszerint 150 millió forintjába kerül, hogy az ügy kedvezően alakuljon. Az ügyvéd ezenfelül arra hivatkozott, hogy
az ügylethez Orbán Viktor miniszterelnök, Polt Péter legfőbb ügyész és egy magas beosztású NAV-vezető befolyását kérik, és ezért a pénzből nekik is kell fizetni.
A nyomozó főügyészség kedden tizenkét helyszínen összehangolt akciót hajtott végre. Motozások, kutatások és lefoglalások voltak, és hét embert vittek be gyanúsítotti kihallgatásra.
Az ügy felderítésében, a bűnügyi akció előkészítésében és végrehajtásában a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda, a Nemzeti Védelmi Szolgálat, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal is közreműködött. A nyomozó főügyészség elrendelte valamennyi elkövető őrizetbe vételét és indítványozza a letartóztatásukat. Ez utóbbiról ma és holnap a Budai Központi Kerületi Bíróság dönt – olvasható a Központi Nyomozó Főügyészség MTI-nek eljuttatott közleményében. Az ügyben vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedés bűntette és más bűncselekmény miatt indult nyomozás.
A Leporolt akták - Perben a XX. századdal című kötet negyven bírósági ügyön át mutatja be történelmünket az első világháborútól a rendszerváltozás utáni évekig.
MEGVESZEMMagyar Péter nőjogi konferenciát szervezne.
február 28., 14:53
A csengeri okosbörtön hamarosan Európa legmodernebb büntetés-végrehajtási intézeteként kezdheti meg a működését.
február 28., 14:37
Az is kiderült, hogyan alakulnának az árak Budapesten.
február 28., 16:04
20 perce
2 órája
3 órája
Lilu eközben Gulyás Gergelynek üzent.
február 28., 15:05
A sorozatos gyorshajtásokért összesen 450 ezer forintos bírságot kapott.
február 28., 15:56
A Mohu azt is közölte, milyen extrém tárgyakat tettek már utcára korábban.
február 28., 17:28
Jövő héten személyesen adják át az aláírásokat a Fővárosi Törvényszéknek.
február 28., 16:03
Közleményükben, még a kábítószerfogyasztás negatív hatásait is felsorolják.
45 perce
5 órája
Tudtára adták, hogy nem tekintik szalonképes politikusnak.
4 órája
Milyen bort isznak a fiatalok? Fogyasztási divatokat és a borminőség kérdéseit is körüljártuk.
február 28., 05:57
Nem csökken a természetes fogyás Magyarországon.
február 28., 12:14
A miniszterelnök ismét a Kossuth rádió vendége volt.
február 28., 07:46
6 órája
A precízebb leletezés is rontja a statisztikánkat.
február 28., 17:59
„Hajrá, Magyarország! Hajrá, Magyarok!” – írta az énekesnő a fényképhez.
február 28., 17:29
António Costa is megszólalt az EU-csúcs után.
13 órája
A fizetések konkrét összegére is fény derült.
február 28., 17:53
15 órája
Oroszország reagál a szankciókra.
9 órája
8 órája
Ukrajna EU-tagsága a tét.
3 órája
Külföldieket és színes bőrűeket is értek támadások Pozsonyban.
58 perce
Rogán Antal egyértelmű feladatot kapott.
február 28., 10:08
Sterilizálásra más városokba kell küldeni az eszközöket.
február 28., 10:52
A jegyek csak bankkártyás fizetéssel elérhetők.
február 28., 11:18
11 órája
A vörösök történelmi meccsével folytatódhat a magyar középpályás nagy sorozata.
1 órája
A Rokonszenvedésben a kaland nem várt fordulatot vesz.
3 órája
Korábban egy baleset okozott fennakadást.
február 28., 11:08
A kísérleti Duna-fürdő előkészítése a vártnál gyorsabban halad.
február 28., 11:44
Mintegy 140 millió forint értékű dohány és eszközök kerültek elő.
február 28., 09:45
Ez volt az első ilyen nagyszabású művelet.
február 28., 14:39
Túl a negyvenen élete formájában kosarazik a csodalény.
3 órája