Miért drogozik egy 12 éves? Rehabon lévő gyerekek vallanak

P  0420
2021.05.24. 08:35
Jóval több kábítószerfüggő tizenéves van ma Magyarországon, mint tíz évvel ezelőtt. A jelenség hátterében az áll, hogy megjelent a piacon a biofű, melynek grammja 500 forint, vagyis uzsonnapénzből is könnyedén megvásárolható. Valahogy így tettek azok a fiatalok is, akikkel a ráckeresztúri rehabon találkoztunk. Történeteik nagyon különbözőek, de egy biztos, mindannyian gyógyulni szeretnének.

A Magyarországi Református Egyház Kallódó Ifjúságot Mentő Missziója (MRE KIMM) 37 éve foglalkozik alkohol- és drogproblémákkal küzdő felnőttekkel és fiatalokkal. Magyarországon jelenleg öt telephelyen folytatnak széles spektrumú tevékenységet, köztük például Ráckeresztúron, ahol két részlegen működtetnek bentlakásos drogrehabilitációs otthont bajba jutott kamaszok és felnőttek számára. Ide látogattunk el pünkösd alkalmából. A közösség támogató ereje, a hit, az önismereti munka, a felelősségvállalás gyakorlása, a józan élmények megélése alapkövei a felépülésnek. Társadalmi hovatartozástól és anyagi helyzettől függetlenül alkotnak egy közösséget a lakók, ahol a közös cél a változás.

„Egy ideje egy épületben foglalkozunk a fiúgyermekekkel és a felnőtt férfiakkal, azt vettük észre, hogy kölcsönösen jó hatással vannak egymásra a különböző korosztályok” – jelentette ki Széplaki Zsolt, a tinirehab szakmai vezetője.

11-től 35 éves korig bárki jöhet, ki önszántából, ki szülői vagy intézeti nyomásra költözik be az épület falai közé.

A reggelek tornával indulnak, amit a reggeli találkozó követ, ahol a résztvevők őszintén beszélhetnek magukról, majd következhet a tanulás és a munka, a délutánok pedig főként az egyéni és csoportos terápiás programokról szólnak. Emellett mindennap van kijelölt idő a sportolásra is, ahol több lehetőség közül választhatnak a srácok.

„Természetesen a játék és a közösségi élmények sem maradhatnak ki a mindennapokból, a társasjáték, a sütögetés és a kirándulás is fontos részei a programnak, mindamellett, hogy a felelősségteljes munkára is megtanítjuk őket. Szinte teljesen önellátók, a konyhai munkából is kiveszik a részüket, és ők gondozzák a kertet” – folytatta a részleg vezetője. Hozzátette: a szenvedélybetegek családtagjaival ezzel párhuzamosan folyik a munka, mert ha a szülők, rokonok hozzáállása nem megfelelő, akkor könnyen újból a gödör aljára kerülhetnek a gyerekek.

Egyénfüggő, hogy kinél meddig tart a felépülés. Akár fél év alatt is meggyógyulhat az, aki például pár hónap füvezés után kerül be, főleg, ha van körülötte egy rendezett, támogató környezet. Ezzel szemben 8-9 év súlyos függőség után akár évekig is eltarthat a felépülés.

Jakab lépten-nyomon cuccozott

A 13 éves Jakab – akinek a nevét kérésére megváltoztattuk – fél éve él a ráckeresztúri drogrehabon. Mielőtt bekerült, a mindennapjai részévé vált az üldözési mánia, bedobhatós telefonon mert csak kommunikálni, folyamatosan azt hitte, hogy a rendőrök a nyomában vannak. Speedet, ekit, mollit, füvet, Rivotrilt és Frontint használt, de, mint mondja, rengeteget. Amikor a családja ezt megtudta, a nagyapja csúnyán elverte, a súlyos alkoholproblémákkal küzdő édesanyja pedig úgy reagált, hogy ő is kipróbálta az ecstasyt.

Lépten-nyomon cuccoztam, ahol csak tudtam. Nem akartam semmit, csak folytatni ezt az életet, járkáltam a technobulikba árulni, ott éreztem magam igazán biztonságban

– mesélte a 13 éves fiú, aki egyébként jómódú családból származik, a drogra is úgy futotta, hogy a márkás ruháit eladta. Miután egyik este önkívületi állapotba került, kihívták rá a mentőket, és bekerült a gyermekpszichiátriára, ahol koronavírusos lett.

„Ezután érkeztem meg ide, Ráckeresztúrra, ahol átértékeltem a dolgokat. Szeretnék meggyógyulni” – mondta a kiskamasz.

Peti maga akart a rehabra bekerülni

Peti – akinek szintén megváltoztattuk a nevét – 11 évesen próbálta ki először a kristályt. Hamar a megszállottja lett, 3-4 éven át használta napi szinten, majd tavaly karácsonykor önként fordult a szüleihez segítségért, mert tudta, hogy ez így nem mehet tovább.

„Szenteste, amikor megkaptam az ajándékom, egyből eladtam, hogy anyagot vehessek. Elszégyelltem magam, és beláttam, hogy ennek véget kell vetnem. Anya tudta, hogy drogozom, mégis megijedt, hogy ilyen mélyen vagyok. Mindenben támogatott, és most is tartom vele a kapcsolatot, a járvány idején Skype-on beszéltünk, most pedig már találkozni is tudunk” – mondta a 15 éves fiú, akinek tervei is vannak a jövőre nézve. Villanyszerelő akar lenni, és nagyon vágyik egy komoly párkapcsolatra.

Balázs lopott is, hogy szerhez jusson

A 16 éves Balázsnak nem volt könnyű gyerekkora. Édesanyja lemondott róla, így testvérével a nagymamához költöztek. Miután az idős asszony meghalt, egy évig laktak felügyelet nélkül egy romos házban. Később az intézetbe már nem együtt mentek, megszakadt a kapcsolat a fiúk között.

„8 évesen kipróbáltam a herbált, mert menőnek tűnt, és tetszett, hogy kikapcsolja az agyam. Eleinte másokkal közösen csináltam, de aztán nem akartam megosztani a cuccot senkivel. Szülők híján nem igazán volt pénzem, ezért mindenfélével üzleteltem, vagy ha muszáj volt, elmentem lopni” – mondta őszintén Balázs, aki egyébként már harmadszorra futott neki a rehabnak. Amikor először volt itt, három nap után visszament az intézetbe azzal a céllal, hogy drogot szerezzen. Második alkalommal is csak pár hétig bírta, most viszont már egy éve itt van.

„Megismertem a rehabon egy fiút, ő volt az első, akiben életemben először megbíztam. Minden titkomat elmondtam neki, úgy érzem, hogy végre számíthatok valakire. Most érzem, hogy erős vagyok, sokat fejlődtem, és ha a jóisten is úgy akarja, tiszta maradok. Ez jelenleg az első számú célom” – jelentette ki a kamasz fiú, aki már olyan előrehaladott fázisban tart, hogy dolgozni is kijárhat, egy vállalkozó ad neki munkát a mindennapokban.

Elemér csak a nagymamájával tartja a kapcsolatot

A 13 éves Elemér mélyszegénységből érkezett Ráckeresztúrra. Édesanyja lemondott róla, így semmije nem volt, egy fogkefével a kezében sétált be az épületbe.

„11 évesen próbáltam ki a füvet, majd a kristályt, így oldottam a feszültséget, és ezzel elég rossz társaságba keveredtem. Azért vagyok itt, hogy véget vessek ennek az időszaknak, szeretnék jó útra térni. Eleinte nagyon izgultam, de sok barátot találtam, jól érzem magam” – mondta a fiú, aki kizárólag a nagymamájával tartja a külvilágból a kapcsolatot. 4 hónapja van itt, de még időbe telik, mire teljesen felépül. Ha ez megtörténik, szeretne tisztességes szakmát szerezni, és letenni a jogsit.

Nagyon lement az életkor

Hamar János, az MRE KIMM közeljövőben nyíló drogambulanciájának szakmai vezetője arról mesélt lapunknak, hogy a hazai droghelyzetet illetően több fontos életkori és földrajzi sajátosság is megváltozott az elmúlt 8-10 évben. „Megjelent a biofű, aminek a grammja 500 forint, vagyis akár egy gyerek is meg tudja vásárolni az uzsonnapénzéből, nem kell már az anyagozáshoz fizető állással rendelkezni. Emellett a neten is elérhetővé váltak a különböző drogok, így a vidéki beszerzés is egyszerűsödött, korábban inkább Budapest volt a központ” – mondta a szakmai vezető.

(Borítókép: Bodnár Patrícia / Index)