Keletről jöhet a Magyar Honvédség új parancsnoka

2021.05.27. 16:46

A honvédelmi miniszter előterjesztése alapján Áder János felmentette Korom Ferencet – derült ki a friss Magyar Közlönyből. A döntés június 1-jétől hatályos, a köztársasági elnök által jegyzett határozatban nem szerepel indoklás.

Az Index is megírta, hogy Korom Ferenc a saját kérésére távozott a szervezet éléről.

Az elküldött parancsnok kinevezése Benkő Tibor honvédelmi miniszter személyes kérésére történt meg 2019-ben, határozott idejű, négy évre szóló megbízással.

A Magyar Honvédség úgy reagált a Magyar Közlönyben megjelentekre, hogy Benkő Tibor honvédelmi minisztertől Korom Ferenc vezérezredes kérte a felmentését.

A HVG úgy tudja, hogy már meg is találták Korom Ferenc utódját, aki „Kelet-Magyarországról érkezhet”. Az Országgyűlés szakbizottsága hétfőn hallgatja meg az új parancsnokot.

A lap értesülései szerint Korom Ferenc helyettese, Böröndi Gábor altábornagy is távozhat posztjáról. Döntés délelőtt várható.

Kapcsolódó