Jusztin
13 °C
30 °C

Fontos részleteket oszt meg a terrorizmussal vádolt férfi apja

2021.06.03. 15:02 Módosítva: 2021.06.03. 15:06

Az Index beszámolt róla, hogy a futball-Európa-bajnokság egyik budapesti mérkőzésén akart robbantani, a Balatonon pedig autóval a tömegbe hajtani az a 21 éves férfi, akit a Terrorelhárítási Központ kommandósai fogtak el kedden Budapesten.

A Ripostnak most megszólalt a terrorizmussal vádolt 21 éves kecskeméti férfi ügyvédként dolgozó édesapja. A lapnak egyelőre csak annyit mondott, hogy jelenleg védőügyvédet keresnek a fia számára, illetve hogy mindent meg fognak tenni a védelme érdekében. 

Az édesapa elmondta azt is, hogy várhatóan csütörtök este egy részletesebb tájékoztatást is kiadnak majd a történtekkel kapcsolatban.

Munkásként csöngetett be egyikük a férfihoz, amikor pedig kijött a házból, leteperték őt a kommandósok – mondta már a Borsnak az egyik szomszéd az elfogásról. A szomszédok azt is elmondták: semmi sem utalt arra, hogy a 21 éves gyanúsított terrorcselekmény elkövetésére készülne, így még őket is meglepte, hogy elvitték szerdán. 

A férfiről azóta a csütörtöki kormányinfón az is kiderült, hogy egyetemen tanul, valamint hogy még az édesanyja sem tudott semmit arról, hogy fia iszlám radikalistává vált és csatlakozott az Iszlám Államhoz