Polt Péter szerint nem érint képviselőket a komlói áfacsaló bűnszervezet ügye
Magyarország legfőbb ügyésze válaszolt Hadházy Ákos képviselő kérdéseire, aki többek között arról is érdeklődött, hogy a több száz milliós komlói áfacsalásokban érintettek-e uniós projektek – olvasható az Fővárosi Főügyészség portálján.
Az Index beszámolt róla, hogy Európai uniós és hazai cégekből felépített hálózaton keresztül csalt el csaknem hatszázötvenmillió forint áfát egy dél-dunántúli bűnszervezet, melynek vezetőit a nemrégiben vette őrizetbe a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.
Csaknem 650 millió forint áfát nyúltak le a komlói körhintacsalók
A felelősöket őrizetbe vette a NAV.
Az ügy felkeltette Hadházy Ákos képviselő érdeklődését is, aki a Facebook-oldalán is posztolt róla, majd kérdéseket küldött Polt Péternek. Több dologra is kíváncsi volt a politikus, tudni szerette volna, hogy:
- Mely nyomozó szerv járt el, illetőleg folytat nyomozást az ügyben?
- Az őrizetbevétel előtt a NAV bűnügyi szerve vagy bármely más nyomozóhatóság tartott-e házkutatást a vállalkozónál vagy esetlegesen valamelyik helyi (komlói) önkormányzati szervnél, intézménynél vagy önkormányzati cégnél?
- Mi a büntetőeljárás tárgya, ill. minek a gyanúja alapján folyik az eljárás?
- A büntetőeljárással érintett cselekmény (az elkövetői magatartás) érint-e olyan beruházást, illetőleg projektet, amely részben vagy egészben uniós támogatásból valósult meg? Ha igen, hány uniós projektet érint a nyomozás?
- Érintett-e a büntetőügyben választott önkormányzati vagy parlamenti képviselő/ tisztségviselő?
A legfőbb ügyész válasza is megérkezett, aki elmondta a képviselőnek, hogy a kérdéses ügyben a NAV nyomoz, illetve önkormányzati szervnél, intézménynél, cégnél sem vagyont érintő kényszerintézkedés, sem eljárási cselekményt nem végeztek a pénzügyőrök. Ezen felül arról is beszámol a legfőbb ügyész, hogy a büntetőeljárás nem érint olyan beruházást, projektet, mely részben vagy egészben uniós támogatásból valósult volna meg, valamint a jelenlegi adatok alapján egyetlen önkormányzati vagy parlamenti képviselő, tisztségviselő sem érintett.