V. Naszályi Márta: a Fidesz teszteli a közvéleményt, ezért nincs még lakástörvény
További Belföld cikkek
- 300 milliárd forintért takaríthatja a kórházakat egy cég a következő négy évben
- Havazás várható Magyarország egy részén
- Bejelentett egy szivárgást a gázműveknek, a kocsijára terhelték a költségeket
- Teljesen kiégett egy hajó a Tiszán
- Sokan azt hitték, médiahack, de igaz: örökre bezárja kapuit a MikulásGyár
Az I. kerület polgármestere a 168 óra Keljfeljancsi című műsorában beszélve elmondta: egyelőre még nem kaptak pontos információt arról, hogy az előrevetített módosítások után hogy nézhet majd ki az önkormányzati lakások eladására vonatkozó törvényjavaslat.
Hozzátette: szerinte a kormánypártok most azt tesztelik, hogy a közvélemény – illetve kifejezetten a saját szavazóik – mit gondolnak a kérdésről és ennek megfelelően fogják majd átszabni a törvényjavaslatot. Mindennek viszont az a hátránya, hogy az embereket bizonytalanságban tartják és emiatt a bérlakáspolitika jelenleg is szünetel, mivel az önkormányzatok nem akarnak olyan döntéseket hozni, amelyek egy új jogszabályba ütköznek majd – mondta V. Naszályi Márta
A lakástörvénnyel kapcsolatban már több Fideszes politikus is felszólalt, akik igazságtalannak nevezték a javaslatot.
V. Naszályi Márta az interjúban arról is beszélt, hogy az előválasztás által a jövő évi választásokon az ellenzéknek jó esélyekkel indulhat el a kormánypártokkal szemben.
Hozzátette: világnézetileg tőlük eltérő pártokkal is együttműködnek a közös siker érdekében, de ez nem jelenti azt, hogy a saját ideológiájukat feladnák. „Arról van szó, hogy felelős, hazaszerető politikusként együttműködésre hajlandó vagyok a demokrácia visszaállítása érdekében” – mondta.