Kásler Miklós ért a futballhoz is, ő felel a pécsi stadionért
Újabb kiemelt feladatot kapott Kásler Miklós humánerőforrás-miniszter: ő lesz a felelős a Pécsi Mecsek Futball Club új stadionjának megvalósulásáért – derül ki a legfrissebb Magyar Közlönyből.
Kormányhatározatban rögzítették, hogy a pécsi csapatnak is új sportszentélyt kell kapnia, így a NB II.-ben szereplő csapat is modern, megújult környezetben fogadhatja majd szurkolóit és ellenfeleit. A PMFC egyébként idén a másodosztályban a negyedik helyen végzett, olyan tehetségek kerültek ki ebből a klubból, mint a Herta BSC jelenlegi edzője és a korábbi magyar szövetségi kapitány, Dárdai Pál.
A Magyar Közlönyben megjelent csütörtök esti kormányhatározat kifejti, hogy a stadion megépítéséhez beruházási ügynökséget jelöl ki, a beruházás kormányzati felelőse pedig Kásler Miklós lesz, míg a megvalósítás felelőse a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter, azaz Máger Andrea. Az nem derül ki, hogy mikor vehetik majd birtokba a Baranya megyei futballisták, mert a beruházás megvalósulásának határideje akkor lesz nyilvános, amikor elkészül annak koncepció- vagy vázlatterv-előkészítése.