Itt csobbanhat védettségi nélkül – mutatjuk a listát!
A védettségi igazolvány az újraindítás egyik legfontosabb kelléke: azt igazolja, hogy birtokosa megkapta a koronavírus elleni valamelyik vakcinát, vagy átesett a fertőzésen. Ezért kérik el tőlünk, ha olyan helyekre akarunk betérni, ahol sokadmagunkkal összezárva töltjük az időt. Ugyanakkor szabadtéren a vírus fertőzőképessége jóval kisebb, erről tudományos konszenzus van. Ezért miközben a zárt fürdőkbe a jelenlegi járványügyi szabályok szerint csak védettségi igazolvánnyal lehet belépni, addig a szabadtéri strandok a plasztikkártya nélkül is látogathatók.
A Facebookon egész csoportok alakultak a védettségi igazolvány bemutatásának kibekkelésére. Ezen belül olyanok is, ahol az ilyen strandlehetőségeket összegzik. Ide kattintva láthatják a teljes listát. Mivel a szabadstrandokon jellemzően nem beülős vendéglátóhelyek, hanem büfék vannak, így ide sem szükséges az igazolás, a kiszolgálóknak pedig nem kell az ellenőrzéssel bíbelődniük.
A legtöbb fizetős strandon eddig még nem kellett belépőjegyet sem váltani, június 12-ével viszont indul a hivatalos szezon, így mától többnyire ki kell nyitnunk a pénztárcánkat, ha ilyen helyen akarunk megmártózni. Az Index összegyűjtött néhány oldalt, amelynek segítségével ez megúszható, mutatjuk is őket:
És ha a fizetést megúsztuk, rögtön vidámabban úszkálunk a vízben is.