Négyféle módon kaphatunk védettségi igazolványt
További Belföld cikkek
- Hatalmas torlódásra kell számítani az M3-as és az M5-ös autópályákon, az M1-esen akár két órával is nőhet a menetidő
- Orbán Viktor: Sosem szerettem azokat a politikusokat, akik elhárították a felelősséget
- Súlyos baleset történt Debrecenben, a buszmegállóba hajtott egy autó
- Orbán Viktor: Brüsszel Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Bombariadó miatt megszakadt egy buli Budapesten, több ezren maradhattak hoppon
Könnyű elveszni a karantén, regisztráció, oltás, PCR-gyorsteszt, ellenanyag-vizsgálat, védettségi igazolvány rendszerének szövevényes hálójában. A védettségi igazolvány körüli jogi szabályozás az elmúlt hónapokban összeállt, mégis úgy tűnik, sok ezren vannak, akik az előrelátó, jogkövető magatartás miatt kerülnek hátrányos helyzetbe. Van, aki négy védettségi igazolványt is kap, míg másokat hosszas procedúra ellenére is elutasítanak.
Gábor – kérésére megváltoztattuk nevét – és családja ez utóbbi csoportba tartozik, és az ő történetük nem egyedi eset. Tavaly novemberben 10 éves fiánál, illetve feleségénél, Andreánál jelentkeztek a Covid–19 tünetei. A gyors és hatékony eljárás érdekében a család összes tagján magánszolgáltatónál végeztettek PCR-gyorstesztet, amely a felesége és a fia esetében kimutatta a vírus jelenlététét, Gábor és lánya leletei azonban negatívak lettek.
A türelem nem hoz igazolványt
Az előírások szerint a teszt eredményét jelentették a háziorvosuknál, majd a család 10 napos karanténba vonult. Kórházi vagy más egészségügyi ellátásra az enyhe lefolyású betegség miatt nem volt szükségük. Úgy tűnt, a vírus okozta problémán könnyedén túljutottak. Hónapokkal később a védettségi igazolvány is megérkezett, azonban csak a kisfiú részére. Gábor és Andrea a reklamáció helyett a türelem útját választotta.
Egy darabig gondolkodtunk rajta, hogy megreklamáljuk, de tekintettel arra, hogy az akkor még érvényes kijárási és utazási korlátozások, valamint az iskolai és munkahelyi elfoglaltságok erősen behatárolták szabadidős tevékenységeinket, végül nem jártunk utána, hogy hol akadt el
– kommentálta az eseményeket. Mint kiderült, rosszul döntöttek.
A nyár közeledtével a család számára is egyértelművé vált, hogy a kormány számtalan szolgáltatást védettségi igazolványhoz köt, ezért úgy döntöttek, hogy egy akkreditált laboratóriumban antitestvizsgálatot kérnek, remélve, hogy a szervezetükben kialakult a vírus elleni természetes immunitás.
A vizsgálat eredményei a feltételezéseket csak részben erősítették meg. Gábor esetében az ellenanyagvizsgálat negatív lett, míg a felesége esetében kimutatta a Covid-ellenanyag jelenlétét a hivatalosan meghatározott és a védettségi igazolvány kiadásához szükséges értékhatár felett.
Igazolvány négyféle módon
Ahogy arról már írtunk, a védettségi igazolvány kiadásáról és annak szabályozásáról a kormány február 12-én döntött. Az azóta már módosított, jelenleg hatályos rendelet szerint négyféle módon lehet igazolni a koronavírus elleni védettséget:
- ha valaki megkapta a védőoltást,
- ha magyar állampolgárként valaki külföldön kapta meg a védőoltást,
- ha valaki igazoltan átesett a koronavírus-fertőzésen, vagyis az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Térben (EESZT-ben) legalább egy pozitív eredményű PCR-tesztje vagy antigéngyorstesztje van nyilvántartva,
- illetve ha valaki vélhetően átesett a fertőzésen, de nem tudott róla, vagy nem készült róla teszt, és utólag elvégzett ellenanyagvizsgálat igazolja a fertőzésen való átesést.
Mint Andrea esetében is, ha valaki korábban igazoltan átesett a koronavírus-fertőzésen, akkor a fertőzésből való felgyógyulás napja jelenti a védettség kezdetét. A felgyógyulás napja az az EESZT-ben nyilvántartott dátum, amikor negatív PCR-tesztje vagy antigéngyorstesztje lett, miután korábban pozitív tesztje(i) volt(ak).
A jogi szabályozás alapján úgy tűnt, Andrea esetében minden adott ahhoz, hogy az eddigi PCR-tesztek és koronavírusellenanyag-vizsgálatok kiadásait követően már csak plusz háromezer forintért végre jogosult lesz a védettségi igazolványra.
Azonban a védettségi igazolványra ismét hiába vártak, helyette az illetékes kerületi kormányhivatal elektronikus levélben értesítette Andreát, hogy
kérelmét elutasították.
A kormányhivatal a döntést azzal indokolta, hogy Andrea korábban átesett a fertőzésen, amelyből tavaly decemberben felgyógyult.
Mi a megoldás?
Az ide vonatkozó rendelet értelmében ha a kérelmezőről az EESZT-ben nem tartanak nyilván pozitív eredményű gyorstesztet vagy biológiai vizsgálati eredményt, de pozitív eredményű vizsgálattal igazolja, hogy a szervezetében a koronavírus elleni ellenanyag jelen van, úgy az érvényességi dátum az ellenanyag jelenlétét kimutató vizsgálat dátumát követő negyedik hónap azonos napja.
Majd a végzés így folytatódik:
az utólag elvégzett, koronavírus elleni ellenanyag-vizsgálaton alapuló védettségi igazolványra az jogosult, akiről az EESZT-ben nem tartanak nyilván pozitív eredményű, koronavírus kimutatására szolgáló antigéngyorstesztet vagy molekuláris biológiai vizsgálati eredményt. Tekintettel arra, hogy a Kérelmezőről az EESZT-ben tartanak nyilván pozitív eredményű, koronavírus kimutatására szolgáló antigéngyorstesztet vagy molekuláris biológiai vizsgálati eredményt, az utólag elvégzett, koronavírus elleni ellenanyag-vizsgálaton alapuló védettségi igazolványra nem jogosult.
Vagyis a jogszabály szerint ha valaki átesett igazoltan a fertőzésen, és a saját hibáján kívül nem kapta meg a kártyát, úgy teljesen felesleges ellenanyag-vizsgálaton részt vennie és ez alapján igényelni a védettségi igazolványt.
Gábor felháborodott az eljárás eredménye miatt:
Hiába rendelkezik valid és érvényes antitestvizsgálattal, hiába rendelkezik a szervezete ellenanyaggal, a hatályos szabályozás szerint miután novemberben regisztráltan covidos volt, a novemberi dátumot veszik alapul mint a védettségi igazolvány kiadásának alapjául szolgáló vizsgálati dátumot, és eszerint már nem jogosult az igazolványra!
Gábor és családja még gondolkodik azon, hogy akár ügyvédi segítséggel orvosolják a fennálló helyzetet, amely még sok ezer más családot is érint, hiszen jogkövető módon próbáltak mindvégig viselkedni, azonban így is hátrányos helyzetbe kerültek.
Megoldást ebben a helyzetben talán az jelentene, ha védőoltást igényelne Andrea, de mivel a szervezetében jelen van az ellenanyag, így teljesen felesleges egészségügyi eljárásnak – és nem kevés kockázatnak – vetné alá magát.
Kiforratlan helyzetek
A védettségi igazolvány körüli még kialakulatlan jogi szabályozás sok problémát, kérdést vetett fel az elmúlt hónapokban. Erre utal az is, hogy módosult a védettségi igazolványokról szóló szabályozás, az erről szóló kormányrendelet a Magyar Közlöny pénteki számában jelent meg. A módosítás értelmében
HA VALAKINEK 14 NAPJA MARADT AZ IGAZOLVÁNY LEJÁRATÁIG, VAGY LEJÁRT AZ IGAZOLVÁNYA, ÚJRA MEGKAPHATJA AZT.
Ennek a feltétele annyi, hogy bizonyítsa: szervezetében vannak még koronavírus-antitestek. Ehhez el kell végeznie egy magyarországi egészségügyi szolgáltató laboratóriumában egy olyan vizsgálatot, amely kimutat ellenanyagot a koronavírussal szemben.
Az igazoláshoz egy olyan, egészségügyi szakmai szabályoknak megfelelő, hazánkban működő egészségügyi szolgáltató által üzemeltetett laboratóriumban elvégzett vizsgálat szükséges, ami igazolja, hogy az illető szervezetében a koronavírus elleni ellenanyag jelen van, illetve az érintettről az EESZT-ben nem tartanak nyilván koronavírus kimutatására szolgáló pozitív antigéngyorstesztet vagy molekuláris biológiai vizsgálati eredményt.
Emlékeztetőül: azok, akik igazoltan átestek a koronavírus-fertőzésen, 6 hónapig érvényes a kártyájuk, míg azoknak, akiknél utólag egy ellenanyag-vizsgálat bizonyította be, hogy átestek a koronavíruson, 4 hónapig érvényes.
(Borítókép: Kaszás Tamás / Index)