További Belföld cikkek
- Idegen anyag esetleges jelenléte miatt hívta vissza az Auchan egyik máktermékét a Nébih
- Politikatörténeti pillanat volt Menczer Tamás és Magyar Péter találkozása?
- Nemi erőszak és gumibotozás a tiszalöki börtönben – jelentést tett közzé az Európa Tanács
- 2053-ig mindent titkosítottak a Védelmi Beszerzési Ügynökség hekkertámadásáról
- Tűz ütött ki egy gödöllői házban és egy soproni lakásban
Komoly kihívás elé állította a mozikat a koronavírus-járvány. Ha visszaemlékszünk, először tavaly márciusban kellett bezárniuk, igaz, akkor csak három hónapra. A nyári nyitvatartás után ősszel azonban hazánkba is megérkezett a második hullám, amely ismét nehéz helyzetbe hozta őket. Legutóbb több mint hat hónapot vártak a lazításra, ám miután meglett a négymillió beoltott, május 1-jén végre fellélegezhettek.
Volt, aki közvetlenül a bejelentés utáni napokban ki tudott nyitni, ám egyes mozik nyitása júniusra csúszott, míg sajnos a mai napig vannak olyan helyek, amelyek az újranyitásért küzdenek. Egy biztos, gyorsan kellett cselekedni, sokfelé személyzetet is egyik napról a másikra toboroztak
– erről Borsos Erika, a Mozisok Országos Szövetségének elnöke mesélt az Indexnek.
A látogatás feltétele jelenleg az érvényes védettségi igazolvány, más kötöttség nincs. A mozik ugyanakkor hozhatnak speciális szabályokat, van olyan hely például, ahol az előtérben kötelező a maszkviselés.
„A laza szabályok ellenére a nagy roham elmaradt, a nézők csak nagyon lassan tértek vissza, de ebben az is szerepet játszik, hogy a hosszan tartó hideg időjárás és bezártság után a legtöbben inkább a szabadba vágynak, ott szeretnének kikapcsolódni. A kezdeti nehézségek ellenére mostanra már növekvő tendenciát mutatnak a látogatottsági adatok. Gőzerővel megyünk előre, még akkor is, ha a 2019-es szinttől még messze vagyunk, a mozik sajnos továbbra sem tudnak megélni” – mondta Borsos Erika.
A támogatások ellenére a legtöbb mozi minden tartalékát felélte, hosszú évek munkáját megsemmisítve.
A mostani bevételek pedig egyelőre csak arra elegek, hogy a nullához közelítsenek, és még nagyon messze van az az időszak, amikor ismét félre tudnak tenni fejlesztésekre, kisebb-nagyobb felújításokra. A nehéz anyagi helyzet ellenére a mozik többségében nem volt szembetűnő drágulás.
Miért ad más élményt?
Általában az ételfutárcégeket és a különböző streamingszolgáltatásokat szokták a pandémia nyerteseiként emlegetni. Bár az otthoni filmezés valóban minden eddiginél népszerűbbé lett, a szakemberek szerint a moziknak 2021-ben éppúgy megvan a létjogosultságuk, mint 2019-ben.
- Otthon a filmek sokszor csak háttérzajként mennek, nincs meg a fókuszált figyelem.
- A moziban mindenki egyszerre nevet a vicceken, a közösségi élmény ezáltal pótolhatatlan.
- Noha a tévék az elmúlt időszakban rengeteget fejlődtek, a mozis képi és hangzásvilágot még mindig nem közelítik meg.
Átalakulás előtt a piac
A járvány a gyártókat és a forgalmazókat is nehéz helyzetbe hozta, a világszinten is eltérő korlátozások miatt sokat csúsztak a premierek
– mondta a Mozisok Országos Szövetségének elnöke. Borsos Erika kiemelte, hogy noha voltak olyan filmek, amelyeket a járvány alatt inkább a streamingfelületeken mutattak be, mostanra a nagyszabású premierek is egyre inkább visszatérnek a vászonra, legyen szó bármilyen műfajról.
„Globálisan továbbra is nagyon bizonytalan a helyzet, a piac szereplői pedig megpróbálnak lépést tartani, és az új igényeknek megfelelni. Elképzelhető, hogy egy komolyabb megújulás előtt állunk, de mi bízunk benne, hogy ahogy eddig, úgy ezután is meglesz az a réteg, akinek igénye van a mozizásra” – jelentette ki a filmes szakember, utalva arra, hogy a mozik már számos válságot túléltek, elég, ha a VHS-kazetták megjelenésére, a kereskedelmi tévék térhódítására, valamint a streamingszolgáltatások befutására gondolunk.
(Borítókép: Látogatók a fővárosi Corvin moziban 2021. május 1-jén. Fotó: Balogh Zoltán / MTI)