Bányai Gábor: Megállt a szívem, az izmaim elsorvadtak, de túléltem a koronavírust

2021.06.22. 13:36 Módosítva: 2021.06.22. 13:36
Interjút adott a Halasmédiának Bányai Gábor országgyűlési képviselő, akit 111 napig kezeltek kórházban koronavírus-fertőzés miatt. A politikus most elmondta, hogy miként élte meg a betegséget, milyen nehézségekkel kell megküzdenie, illetve hogy miként látja most, a betegség után a világot.

A képviselő február 24-én, Kiskunhalason került lélegeztetőgépre, amikor már mélyaltatásban volt. Március 13-án Szegedre szállították át, ahol előfordult, hogy egy időben már öt különböző géppel küzdöttek az életéért. 

Ez idő alatt kétszer is megállt a szíve, mégis sikerült felépülnie, amit az orvosok is kisebb csodának tartanak.

Kapcsolódó
Bányai Gábor: Helló, helló, újra itt vagyok!

Bányai Gábor: Helló, helló, újra itt vagyok!

A fideszes képviselőt sokáig ápolták kórházban koronavírussal.

Most már egy hete Balatonfüreden kezelik egy rehabilitációs program keretében.

Gyakorlatilag az izmaim elsorvadtak, közel 30 kilót fogytam, tele van a testem szúrások helyével, és sajnos felfekvések is keletkeztek rajtam. Sok-sok segítségre szorulok a napi teendőim elvégzésében, amelyben a felállás is nehézség, de élek

– így összegezte a képviselő az interjúban, hogy milyen állapotban van jelenleg. Egyben megköszönte az orvosoknak, ápolóknak és a családjának is, hogy mindenben segítették őt az utóbbi hónapokban.

Bányai Gábor azt is elmondta, hogy az utolsó emléke az, hogy befektették a mentőkocsiba. Akkor már olyan súlyos volt a betegség, hogy csak alig-alig kapott levegőt. 

Az első héten elkezdtek javulni az eredményeim, de aztán hirtelen fordulat következett be, összeszedtem egy bakteriális fertőzést, ami újabb komplikációkat okozott

– mondta, hozzátéve hogy emiatt kellett aztán Szegedre is átszállítani. 

A politikus arról is beszámolt, hogy kétszer megállt a szíve, és a klinikai halál állapotába került, de szerencsére sikerült újraéleszteniük, és az agya sem károsodott emiatt. Az orvosokat viszont az is aggasztotta, hogy a tüdeje elkocsonyásodott és alig 10 százaléknyi lélegzőfelülete maradt. Emiatt felmerült a tüdőtranszplantáció lehetősége is, de május végén javulni kezdett az állapota, és ezáltal a tüdeje is kitisztult.

Napok alatt akkorát javult, hogy az orvosok nem hittek a szemüknek. Ezután nagyon gyorsan lekerültem a lélegeztetőgépről is.

– idézte fel Bányai Gábor.

A képviselő azt is elmondta, hogy átélt olyan pillanatokat, amikor „lekapcsolódott a testi életről” és „hangok, határozott üzenetek jutottak el hozzá”.

Nem kérdés számomra, hogy Istennel kerültem kapcsolatba. Azt üzente a hang, hogy előkészített mindent, megvan a helyem az örökkévalóságban, találkozhatom például apámmal, de választást is hagyott. Az mondta, ha úgy érzem, hogy van még dolgom, maradhatok. Bármilyen furcsán is hangzik, döntési helyzetbe hozott

– mondta a képviselő. 

Felidézte azt is, hogy az ébredés utáni időszak is nagyon nehéz volt számára. 

Beöltözött embereket láttam, nem tudtam, hol vagyok, haza akartam menni, sírtam. Beszélni nem tudtam, miközben közölni akartam a gondolataimat, a kéréseimet. Semmim nem mozgott, nem éreztem a végtagjaimat. Szellemileg ép, de mozdulatlan, kommunikálni képtelen lény voltam. Előfordultak olyan pillanatok, amikor legszívesebben meghaltam volna a fizikai, lelki gyötrelmek miatt.

– fogalmazott, hozzátéve: később az adott neki erőt, hogy találkozhatott a családjával. Kifejtette, hogy az utóbbi időben nagyon sokan keresték.

Miniszterelnök úr is hívott, akinek nem ismertem meg a hangját. Először azt hittem, viccel valaki Orbán Viktor nevével. Érdeklődött a hogylétem felől, beszéltünk a jövőről. Kifejezte szándékát, hogy számít rám, de most első az egészségem és a felépülésem.

– mesélte Bányai Gábor.

Elmondta azt is, hogy a rehabilitációs program augusztus elejéig tart, ebben a családja, valamint egy pszichológus is támogatja. Hozzátette, hogy idővel szeretne visszatérni a közéletbe, de az első lépés az, hogy az egészsége helyrejöjjön.

Arra a kérdésre, hogy miként látja most a világot, Bányai Gábor azt mondta, hogy minden nehézség ellenére örül annak, hogy élhet.

Csodálom az orvosokat, az ápolókat, nem csak azokat, akik engem gondoztak, gyógyítottak. Óriási munkát végeztek, történelmet meghatározó időszakban. Ők mindannyian tényleg hősök.

– tette hozzá.

Végezetül arra kérte az embereket, hogy vigyázzanak az egészségükre, és önmaguk, valamint a közösség érdekében oltassák be magukat.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Szolidaritási menetet tartott a Civil Bázis, az ukrán nagykövet megköszönte a magyar támogatást

Szolidaritási menetet tartott a Civil Bázis, az ukrán nagykövet megköszönte a magyar támogatást

A résztvevők között Fegyir Sándor ukrán nagykövet is feltűnt.

március 2., 21:29

  • Belföld
Kocsis Máté: Dollárokból és eurókból vásárolt újságírók alakítják a közvéleményt

Kocsis Máté: Dollárokból és eurókból vásárolt újságírók alakítják a közvéleményt

A frakcióvezető egy interjúban részletezte a kormány terveit.

március 3., 08:57

  • Belföld
Több iskola is szekrénypénzt kér a diákjaitól a mobiltelefonok tárolására

Több iskola is szekrénypénzt kér a diákjaitól a mobiltelefonok tárolására

A nyíregyházi technikumban történtek nem egyedi esetet képeznek.

március 3., 07:06

  • Címlapon
Óriási bravúr: magyar aranyérem született a fedettpályás atlétikai Európa-bajnokságon

Óriási bravúr: magyar aranyérem született a fedettpályás atlétikai Európa-bajnokságon

Molnár Attila a küldöttség első érmét szerezte Apeldoornban.

tegnap, 21:23

  • Belföld
Földrengésszerű győzelmet aratott az ellenzék jelöltje Pápán

Földrengésszerű győzelmet aratott az ellenzék jelöltje Pápán

A szavazatok 75,4 százalékát szerezte meg Kerti Györgyi.

március 2., 21:51

  • Belföld
A Lehel téri piacon tartott ellenőrzést a fogyasztóvédelem

A Lehel téri piacon tartott ellenőrzést a fogyasztóvédelem

Öt forgalmazónál is hiányos volt a termékek jelölése.

március 3., 08:52

  • Belföld
Meghalt Weiland Annamária

Meghalt Weiland Annamária

Szenvedéllyel örökítette meg a sport legőszintébb pillanatait.

tegnap, 21:21

  • Belföld
Rekord a 155 éves Városligeti Műjégpályán

Rekord a 155 éves Városligeti Műjégpályán

Mobilgát a jövő tervei között.

március 2., 20:29

  • Belföld
A tavasz első hetében nyugodt, napos időre számíthatunk

A tavasz első hetében nyugodt, napos időre számíthatunk

Mintha csak szóltak volna az időjárásnak, hogy a télnek vége.

március 3., 05:54

  • Címlapon
Orbán Viktor az egészpályás letámadással visszavette a kezdeményezést?

Orbán Viktor az egészpályás letámadással visszavette a kezdeményezést?

Zajlik a harc a politikai napirend uralásáért.

tegnap, 19:02

  • Belföld
Óriási büntetésekbe kezdett egy BMW-s az autópályán, mert nem engedték száguldozni

Óriási büntetésekbe kezdett egy BMW-s az autópályán, mert nem engedték száguldozni

Szívatott mindenkit, akit csak tudott.

március 2., 08:44

  • Belföld
Betelt a pohár egy kórházigazgatónál, megtörte a csendet

Betelt a pohár egy kórházigazgatónál, megtörte a csendet

Ficzere Andreának elege van a választási időszakból és a politikai játszmákból.

március 2., 17:22

  • Címlapon
Elvitték az ötös lottó főnyereményét, több mint négymilliárd forint talált gazdára

Elvitték az ötös lottó főnyereményét, több mint négymilliárd forint talált gazdára

A jövő heti várható főnyeremény 200 millió forint.

tegnap, 20:37

  • Címlapon
Már tíz éven belül megszűnhet a világ, amit ismerünk

Már tíz éven belül megszűnhet a világ, amit ismerünk

2035-re a harmadik világháború kitörése is valószínűsíthető.

tegnap, 11:28

  • Belföld
Két magyar embercsempész is súlyos ítéletre számíthat, a külföldieket szabadon engedték

Két magyar embercsempész is súlyos ítéletre számíthat, a külföldieket szabadon engedték

Mind a ketten évek óta foglalkoztak bevándorlók szállításával.

március 3., 10:01

  • Címlapon
Kovács Gergely: Magánkézre játszották a reformátusoknak ingyen adott, 9 milliárdos budai területet

Kovács Gergely: Magánkézre játszották a reformátusoknak ingyen adott, 9 milliárdos budai területet

Az ügyben az adatvédelmi hatósághoz fordul a polgármester és hivatala.

tegnap, 17:25

  • Belföld
Az orvosok szerint nehéz rávenni a magyarokat arra, hogy egészségesek legyenek

Az orvosok szerint nehéz rávenni a magyarokat arra, hogy egészségesek legyenek

Volt olyan is, hogy hárompercenként váltották egymást.

március 2., 09:44

  • Címlapon
Célba ért Rakonczay Gábor, kenuval szelte át az Atlanti-óceánt

Célba ért Rakonczay Gábor, kenuval szelte át az Atlanti-óceánt

Az extrém sportoló a Kanári-szigetekről indult 2024. december 23-án.

tegnap, 22:21

  • Belföld
Már lesben állnak a NAV ellenőrei, összehangolt akció indul nőnap alkalmából

Már lesben állnak a NAV ellenőrei, összehangolt akció indul nőnap alkalmából

A számla- és nyugtaadás mellett az online pénztárgépeket és a termékeket is ellenőrzik.

március 2., 11:59

  • Belföld
Szándékos mérgezés okozta a tömeges halpusztulást Tatán

Szándékos mérgezés okozta a tömeges halpusztulást Tatán

Megérkeztek a laborvizsgálatok eredményei.

március 2., 14:42

  • Belföld
Baleset történt Nyírbátorban, piroson áthaladó autós ütközött személyvonattal

Baleset történt Nyírbátorban, piroson áthaladó autós ütközött személyvonattal

Vasárnap estére állhat helyre a forgalom az érintett vonalon.

március 2., 16:35

  • Belföld
Vitézy Dávid: Ha a hozzá nem értés fájna, Lázár János megállás nélkül ordítana

Vitézy Dávid: Ha a hozzá nem értés fájna, Lázár János megállás nélkül ordítana

Írt volna magának a miniszternek is, de az már korábban letiltotta őt a Facebookon.

március 2., 13:43

  • Belföld
Hiába a zokogó szülők, egy nap alatt 9 óvoda bezárásáról döntöttek

Hiába a zokogó szülők, egy nap alatt 9 óvoda bezárásáról döntöttek

Az érintett csepeliek az Indexnek elmondták véleményüket.

március 2., 13:22

  • Belföld
Ruszin-Szendi Romulusz késett, fekvőtámasszal kért bocsánatot Békéscsabán

Ruszin-Szendi Romulusz késett, fekvőtámasszal kért bocsánatot Békéscsabán

A volt vezérkari főnök öt szabályos gyakorlatot mutatott be.

március 2., 09:54

  • Belföld
USAID-kormánybiztos: Rengeteg pénz már ott van ebben a hálózatban, azok még célba érhetnek

USAID-kormánybiztos: Rengeteg pénz már ott van ebben a hálózatban, azok még célba érhetnek

A civil szervezeteknek is nekiment László András.

március 2., 14:38

  • Belföld
Kisbusz és személyautó ütközött az M5-ös autópályán

Kisbusz és személyautó ütközött az M5-ös autópályán

A személyautó árokba sodródott, majd a tetejére borult.

március 2., 09:26

  • Belföld
Úgy megütött egy járókelőt, hogy az belehalt a sérüléseibe

Úgy megütött egy járókelőt, hogy az belehalt a sérüléseibe

A két férfi korábban nem ismerte egymást.

március 3., 09:41

  • Belföld
Családi tragédia Berekfürdőn: meghalt egy tízéves német kisfiú, édesanyja öngyilkos akart lenni

Családi tragédia Berekfürdőn: meghalt egy tízéves német kisfiú, édesanyja öngyilkos akart lenni

Egyelőre nem lehet tudni, ki követte el a gyilkosságot.

március 2., 15:51