Jobb lenne visszavonni a harmadik oltásra vonatkozó ajánlást a DK szerint
A Demokratikus Koalíció (DK) felszólítja a kormányt, hogy vonja vissza a koronavírus elleni harmadik oltásra vonatkozó ajánlását, mivel az szerintük nem szakmai, hanem pártpolitikai alapon született – mondta a párt szóvivője szerdán, a Facebookon közvetített sajtótájékoztatóján.
Barkóczi Balázs úgy fogalmazott, a kormánynak azért lett sürgős a harmadik oltás, mert kiderült, hogy a „Fidesz által favorizált kínai vakcina nem elég hatásos”.
„A kormány semmit nem tanult a kínai vakcina kudarcából és ismét szembe megy a szakértőkkel, amikor kínai vagy AstraZeneca oltást ajánl azoknak, akik korábban Pfizer- vagy Moderna-vakcinát kaptak” – mondta.
A DK szóvivője azt kérdezte: ki vállalja majd a felelősséget, ha kiderül, hogy nem lett volna szabad két Pfizer-vakcina után kínai oltást kapni?