![Párizs minket is várt: az Index helyszíni stábja is rácsatlakozott az olimpiára](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5747/57478/574785/57478563_4251271_8faf1cbc1b9d98fe8cf5c41d22bcb69e_wm.jpg)
Nem egy, hanem két teherkocsi szabadult el a felújítás alatt álló 3-as metró alagútjában múlt pénteken. A halálos áldozattal járó balesetben megsérült két ember még aznap elhagyhatta a kórházat – tájékoztatta a BKV Zrt. hétfőn az MTI-t.
A közlemény szerint a metró középső szakaszának munkaterületén, a Corvin-negyed és a Kálvin tér között történt a baleset július 30-án.
A Nagyvárad téren elszabadult két teherkocsi, amelyen két ember tartózkodott. A kocsik három embert sodortak el, egyikük meghalt, a másik kettő megsérült. Őket kórházba vitték, és még aznap elhagyhatták az intézményt.
A baleset halálos áldozata és sérültjei is a felújítást végző vállalkozó szakemberei, akik a kezelésükben lévő munkaterületen dolgoztak saját eszközeikkel. A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szakértők bevonásával vasúti közlekedés veszélyeztetése miatt indított büntetőeljárást ismeretlen tettes ellen.
A 3-as metró felújításának koordinálását végző Metró Felújítási Projekt Igazgatóság munkatársai és a BKV dolgozói együttérzésüket fejezték ki.