Kiderült, melyik magyar újságírót figyelték még meg a Pegasussal
További Belföld cikkek
- Pályahiba miatt nem jár a 3-as metró egy szakaszon
- Mikulásruhát és párásítót lopott a betört kirakatból egy kenderesi férfi
- Egy dologban egyetértenek a történészek: valami nem stimmel a karácsonnyal
- Újabb közös előterjesztéssel rukkolt elő Karácsony Gergely és Vitézy Dávid
- Lázár János beköltözik Hajdú Péterhez, kényes kérdésekre ad választ
Csikász Brigitta készülékét 2019 áprilisa és novembere közt hallgatták le a Pegasussal a portál cikke szerint. Az újságíró telefonjának technikai elemzése ugyanis egyértelműen kimutatta a Pegasus nyomait. A vizsgálatot azt követően végezték el, hogy az ő telefonszámát is meglelték azon a listán, amely a kémszoftver célpontjait tartalmazza.
Szinte napra pontosan, egy nap híján ugyanakkor kezdték el megfigyelni őt, mint amikor a Direkt36 újságírójának, Panyi Szabolcsnak a készülékét is elkezdték lehallgatni.
A megfigyelés idején Csikász Brigitta az Átlátszó munkatársa volt, jelenleg a Blikknél dolgozik. Állítása szerint már 2010 óta kap időközönként figyelmeztetéseket arról, hogy hatóságok megfigyelés alatt tartják őt, ebből a szempontból nézve nem lepték meg a fejlemények.
Ő volt az egyike annak a négy újságírónak, akikről eddig kiderült, hogy megfigyelhették őket. A többiekkel ellentétben eredetileg nem vállalta fel a nevét, most azonban máshogy döntött.
Azért vállalom mégis a nevemet, mert elindult a nyomozás. Jobbnak tartom, ha én vállalom fel, mintha a tudtom nélkül kikerülne
– magyarázta a döntését.
Az újságíró a Blikk oldalán is írt arról, hogy miért döntött így: „Szomorúan látom, hogy az ügy kezd elhalni, pedig ezzel komolyan foglalkozni kellene, hiszen, ahogy én, más is válhat megfigyelés célpontjává, vagyis áldozattá. Emellett, a nyomozás során is előkerülhet a nevem, illetve, már vissza is hallottam, hogy én lehetek a Pegasus-ügyben érintett negyedik újságíró. És ha ez szélesebb körben el is terjed, nem szeretném, ha bárki azt gondolná, hogy félek. Mert erről egyáltalán nincs szó. Nincs mitől tartanom”.
Magyarország egy a tízből
Egy nemzetközi együttműködés eredményeként derült ki, hogy tíz ország – köztük Magyarország – kormányzata megvásárolta az NSO nevű izraeli cég Pegasus nevű kémprogramját. A megfigyelt személyek között szerepel
- egy ellenzéki városvezető, Gémesi György gödöllői polgármester,
- Aszódi Attila paksi bővítésért felelős volt államtitkár,
- négy újságíró, köztük a Direkt36 két munkatársa,
- Bánáti János, az ügyvédi kamara elnöke és kilenc másik magyar ügyvéd,
- egy fotós, aki együtt dolgozott egy amerikai újságíróval a Kreml-közeli orosz pénzintézet, a Nemzetközi Beruházási Bank budapesti székhelyéről szóló cikken,
- a milliárdos vállalkozó, Varga Zoltán, a 24.hu-t is kiadó Centrál Médiacsoport tulajdonosa,
- Chikán Attila közgazdászprofesszor, az első Orbán-kormány gazdasági minisztere, aki Varga Zoltán vendége volt egy 2018-as vacsorán,
- a G-napig Orbán Viktor fő szövetségesének számító Simicska Lajos egykori Fidesz-pénztárnok fia,
- valamint a CEU egykori diákja, Adrien Beauduin, akit egy 2018-as kormányellenes tüntetésen vettek őrizetbe.
A Guardian korábban azt írta, hogy a Pegasus magyarországi használatáról Orbán Viktor magyar és Benjamin Netanjahu akkori izraeli miniszterelnök egyik 2017-es találkozóján születhetett megállapodás. Bár az NSO egyik korábbi alkalmazottja megerősítette, hogy Magyarország ügyfél, maga a cég azt is tagadja, hogy elfogad utasításokat az izraeli kormánytól. Az Orbán-kormányzat határozottan cáfolja, hogy Magyarországon törvénytelen adatgyűjtés folyt volna, Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a Pegasus-botrányt politikai hisztériának nevezte.