- Belföld
- gyerekek
- oltás
- iskola
- tanévkezdés
- pedagógusok szakszervezete
- pedagógusok demokratikus szakszervezete
- lmp
Közeleg a tanévkezdés, de a gyerekek oltása körül még mindig sok a kérdés
![GettyImages-1307014667](https://kep.index.hu/1/0/3933/39335/393357/39335745_d1020ffd393ea657748f752738d89426_wm.jpg)
További Belföld cikkek
-
Távozik állami pozíciójából Vesztergom Dóra
- Megjelent a kormányhatározat, Lázár János intézi Rákosrendező ügyeit
- Magyar Péter olyanra készül, amilyen még nem történt vele politikai pályafutásában
- Érkezik a hidegfront, vasárnaptól visszatérhet a havazás
- Négy kastélyt is kiosztott Lázár János, még a régi ellenfele is örülhet
Az LMP szerint fontos lenne, hogy a szülők beregisztrálhassák gyermekeiket a koronavírus elleni oltópontokra, hogy ők is védettek lehessenek a tanévkezdésre – mondta az ellenzéki párt országgyűlési képviselője szombaton, a Facebookon közvetített sajtótájékoztatóján.
Hohn Krisztina hangsúlyozta, attól félnek, hogy a 12-18 év közötti diákok átoltására nem lesz elegendő augusztus utolsó két napja, amelyeket a kormány jelölt ki erre a célra. Aláhúzta, a diákokat érdemesebb lenne hamarabb beoltani tekintettel a szeptember 1-jei iskolakezdésre. Az LMP politikusa megjegyezte továbbá, nem értik, hogy a diákok oltását miért a tankerületeknek kell megszervezniük, hiszen
az nem oktatási, hanem közegészségügyi feladat.
Mint arról korábban beszámoltunk, eleinte úgy volt, hogy az iskoláknak már augusztusig fel kell mérniük, hányan szeretnének oltást a nyári szünet végén, de az utasítást végül visszavonták. A pedagógusok végül haladékot kaptak, de a teher alól így sem mentesültek.
Csúszik a tinédzserek oltása, haladékot kaptak az iskolaigazgatók
A hivatalos értesítés még várat magára.
Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) alelnöke kiemelte, hogy az iskolavezetők és a tanárok jelenleg szabadságon vannak, sok család pedig nyaral, így az iskolai értesítéseket nem figyelik. A PSZ alelnöke emellett rámutatott, hogy a szeptemberben kezdődő 9. évfolyamos osztályfőnökök még nem ismerik a tanulókat, így nem is tudják elérni a szülőket sem egészen az évnyitóig. Legnagyobb problémaként mégis azt említette, hogy előre láthatóan
a két nap nem lesz elegendő a vakcinák beadására, és az iskolákban nincs is ehhez elég szakember, ezért az oltás akár káoszba is fulladhat.
Hasonló véleményen van a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ), szerintük már már eleve aggályos, hogy az iskola olyan érzékeny adatokat kezeljen, mint az oltási regisztráció vagy az oltottság megléte, illetve hiánya. Véleményük szerint az iskoláknak egész egyszerűen semmi közük ehhez, főleg nem az intézményvezetők vagy az osztályvezetők dolga ezeket az adatokat begyűjteni.
Az oltások megszervezése nem oktatási feladat, így nem is tartozik a pedagógusok munkaköri kötelességei köré
– hangsúlyozták.
Gyermekorvos: fontos lenne, hogy az iskolások 85 százaléka védetté váljon
Korábban több szülő is érdeklődött lapunknál azzal kapcsolatban, hogy a gyerekek miért nem kaphatnak harmadik védőoltást. Bense Tamás gyermekgyógyász, háziorvos kérdésünkre elmondta, hogy a 12–18 éveseknek most első körben az a legfontosabb, hogy az első két oltást megkapják, számukra ezen túl újabb oltás nem indokolt.
A gyerekeknek már az első dózisok után hihetetlenül jó az immunitása, esetükben elég lesz a gyártói előírásra hagyatkozni. A cégek folyamatosan figyelik a vakcinák hatékonyságát, hogy azok meddig védenek, és ez alapján előírják, hogy mikor kell az oltást megismételni. Ugyanakkor nagyon fontos lenne, hogy a iskolakezdésre legalább a gyerekek 85 százaléka védetté váljon
– mondta Bense Tamás, aki szerint néhány hónapon belül a még kisebbek is kaphatnak oltást, több gyártó is előrehaladott vizsgálatokat folytat a csecsemők, az ovisok és a kisiskolások immunizálására vonatkozóan.
(Borítókép: Stefano Guidi / Getty Images)
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Távozik állami pozíciójából Vesztergom Dóra
A Humánreprodukciós Igazgatóság vezetője a a gyermekvállalás magyarországi helyzetéről beszélt.
13 perce
- Belföld
Karácsony Gergely szerint a kormány ki akar hátrálni a rákosrendezői közlekedésfejlesztési vállalásokból
A főpolgármester azt írta, a fejlesztések többe kerülnek, mint a rendbetétel.
február 8., 18:51
- Belföld
Csípős hajnal után kellemes, az évszakhoz képest enyhe idővel ér véget a hét
A legmagasabb nappali hőmérséklet 3 és 9 fok között alakul.
február 9., 06:10
- Belföld
Az egyetemisták negyede tapasztalt már politikai megnyilvánulásokat oktatók részéről
A hallgatók 5 százaléka pedig hátrányos helyzetbe került a politikai véleménye miatt.
február 8., 17:48
- Belföld
Döntött a Kúria december 24. munkaszüneti nappá nyilvánításáról
Végére ért a tavaly óta húzódó ügy.
február 9., 09:41
- Belföld
Megszűnt a kemoterápiás kezelés a szentesi kórházban, Szegedre kell utazniuk a betegeknek
A Demokratikus Koalíció a Belügyminisztériumhoz fordul az ügyben.
február 8., 18:00
- Címlapon
Magyar Péter olyanra készül, amilyen még nem történt vele politikai pályafutásában
Orbán Viktornál már hagyománya van.
45 perce
- Mindeközben
Visváder Tamás a feleségével való megismerkedéséről: Ultimátumot adtam neki, ha nem szakít, akkor engem felejtsen el
tegnap, 17:45
- Címlapon
Itt a szívszaggató lovasbotrány, pácban a világbajnok magyar fogathajtó
Súlyos következményei lehetnek az Index oknyomozásának.
tegnap, 18:53
- Címlapon
Megjelent a kormányhatározat, Lázár János intézi Rákosrendező ügyeit
Az ő feladata lesz a tárgyalások lebonyolítása.
44 perce
- Címlapon
Ha Ukrajnát még egyszer megtámadná Oroszország, azonnal felvennék a NATO-ba
Harcias kijelentéseket tett Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és négy amerikai szenátor.
tegnap, 17:45
- Címlapon
Négy kastélyt is kiosztott Lázár János, még a régi ellenfele is örülhet
Hamarosan újabb épületek találhatnak „gazdára”.
tegnap, 20:31
- Belföld
Bizalmi szavazást kezdeményezett a MOME rektora saját maga ellen
A hallgatók kommunikációs csellel vádolják.
február 9., 07:18
- Belföld
Sokan fordultak békéltető testülethez járatkésés vagy elveszett poggyász miatt
Tavaly 1,7 milliárd forint ügyértékben született döntés.
február 9., 08:42
- Belföld
Miért csúfolták a farsang végén a pártában maradt lányokat a kikosarazott legények?
A szokásokról, jelentőségéről, történelmi és néprajzi beágyazottságáról Porogi András történész beszél.
február 9., 12:29
- Belföld
Zimankós reggel után száraz idővel nyitja ránk az ajtót a szombat
Napközben 3 és 9 fok közti idő valószínű.
február 8., 06:13
- Mindeközben
Imádni való fotón mutatta meg Hajdú Péter, hogy mekkorát nőtt a születésnapos kisfia
tegnap, 16:40
- Belföld
Lecsapott egy fesztiválra a NAV, milliókra büntették az árusokat
Próbavásárlással indult, átfogó ellenőrzés lett a vége.
február 9., 10:22
- Belföld
Vitézy Dávid: A MOHU-tól származó pénzből veszi meg Rákosrendezőt a főváros
Az első két részletre van keret, a harmadik részletet meg úgyis csak 2039-ig kell befizetnie Budapestnek.
február 8., 08:02
- Címlapon
Az új Amerika Kapitány már majdnem olyan, mint egy film
Igazi mélyrepülés a Szép új világ.
45 perce
- Mindeközben
Drew Barrymore szolgáltatta a nap nosztalgia-fotóját, így néztek ki 21 évvel ezelőtt Adam Sandlerrel
tegnap, 14:26
- Belföld
Fokozott a rendőri jelenlét a fővárosban, több tüntetést is szombaton tartanak
Mutatjuk, hol lesz forgalomkorlátozás.
február 8., 13:41
- Belföld
Sokan építették a woke-kultúrát, de egy ember ölte meg: Donald Trump
A woke-ról beszéltek a Terror Házában: kommunizmus 2.0, protestáns pestis, evolúciós zsákutca.
február 8., 10:19
- Belföld
Különleges rendszámok kerülnek forgalomba Magyarországon
Már a színük is megvan.
február 8., 11:20
- Címlapon
Az MNB alelnöke elárulta, ekkor jöhet az euró Magyarországon
A megugró élelmiszerárakról is beszélt Virág Barnabás.
tegnap, 14:24
- Mindeközben
Fejes Tamás annyira odavolt egy extrém külsejű hölgyért a Kincsvadászokban, hogy megduplázta ajánlatát
tegnap, 13:16
- Címlapon
Érkezik a hidegfront, vasárnaptól visszatérhet a havazás
Napos, többnyire száraz idővel indul a hétvége.
49 perce
- Belföld
Baranyi Krisztina szerint a főváros belerokkanhat a Rákosrendező-projektbe
„A ma győzelme a holnap vesztesége lehet” – véli.
február 8., 11:50
- Belföld
Új légitársasággal bővül a Budapest Airport menetrendje
Érkezik a SCAT Airlines.
február 8., 13:10
- Mindeközben
Schobert Norbi Rubint Rékának adott Valentin-napi ajándéka magasan viszi a prímet
tegnap, 11:11
- Belföld
„Véres a kezetek, szégyen égesse arcotok” – A halálra égett japán nő ügye miatt tüntettek Budapesten
Felszólaltak az áldozatok hozzátartozói, a rendszert hibáztatták.
február 8., 15:18
- Belföld
Izgalmas futamok, látványos betétprogramok az MVM Dome-ban, ahol két magyar elvitte a show-t a terepmotoros világklasszis elől
február 8., 19:49
- Belföld
Újfajta csalásra hívja fel a figyelmet a rendőrség, még a háziállatok is érintettek benne
A hatóságok egy videót is közzétettek az új módszerről.
február 8., 09:34