A rászorulók maradhatnának csak a hitelmoratóriumban

2021.08.28. 16:02 Módosítva: 2021.08.28. 16:03

Szeptember első felében várható döntés a hiteltörlesztési moratóriumról – értesült a Portfolio. A jelenlegi konstrukció határideje szeptember 30-án jár le, az eredeti dátum június 30. volt, de két befagyott álláspont van egymással szemben: a kormány hosszabbítana, a bankok viszont már kivezetnék a moratóriumot, legfeljebb bizonyos rászoruló csoportok számára tennék lehetővé azt.

A lap úgy tudja, hogy június óta nem történt érdemi előrelépés. Közben lezajlott egy nemzeti konzultáció, amelynek az eredménye még nem ismert, de a Portfolio szerint a kormány a rászorulóknak tenné lehetővé a hosszabbítást. A kérdés az, hogy ki számít rászorulónak, és ki dönt erről, az állam, a bank, vagy – ahogy eddig – maga az ügyfél.

Több bankot is megkérdeztek a helyzetről, a válaszokból kiderült, hogy folyamatosan csökken a moratóriumban résztvevő hitelek aránya, de ez az utóbbi hónapokban már nem elsősorban a kilépések, hanem a teljes hitelállomány növekedésének köszönhető.