„Történelmi lehetőség” az egyetem szerint, hogy ingyen dolgoznak a hallgatók a Vadászati Világkiállításon
Ahogy arról korábban beszámoltunk, kötelezővé tették az önkéntes munkát a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) hallgatóinak a Vadászati Világkiállításon.
A MATE a Telex kérdésére elárulta, hogy az eseményen végzett munka kötelező szakmai gyakorlatnak minősül, amit az egyetem is elismer. A felsőoktatási intézmény szerint nem ritka, hogy a hallgatók nem szokványos rendben tanulnak, mert az agrárképzéshez tartozik a hetes gyakorlat is, amikor a hallgatók csoportonként egy-egy céghez vannak kihelyezve egy hétre gyakorlatra, ráadásul tanulmányutakon és szakmai napokon is részt vesznek.
A MATE a kiállítást a diákok történelmi lehetőségeként látja, akik egy világszínvonalú rendezvényen, nemzetközi környezetben teljesíthetik a gyakorlatukat. A lap arra is kíváncsi volt, hogy mi történik akkor, ha egy hallgató nem akar, vagy nem tud részt venni a rendezvényen, a következő választ kapták:
Az Egyetem Tanulmányi és vizsgaszabályzata értelmében a gyakorlatokon való részvétel kötelező. Amennyiben egy hallgató nem vesz részt a gyakorlaton, akkor ennek a szabályzatnak megfelelően kell eljárni.
Abban az esetben, ha többletkiadást jelent az érintetteknek Gödöllőről Budapestre utazni, az egyetem megtéríti ennek a költségét.