Tarlós István szerint Karácsony Gergely felsülhet az atlétikai vb vétójával

2021.09.03. 17:40
A közvélemény-kutatási eredményeket 2019 óta fenntartásokkal kezeli, a teljes ellenzéki összefogást részben színjátéknak tartja Tarlós István, Budapest volt főpolgármestere.

A Demokratának adott rövid interjújában a fővárosi témák mellett arról is beszélt, hogy szerinte az ellenzéki pártoknak a többsége nehezen összeilleszthető elképzeléseket képvisel, mivel más az ideológiai alapjuk is, „már amelyiknek van ilyen”.

Ha kormányra kerülnének, nem értelmezhető, hogyan volnának képesek vezetni az országot. Nem is szólva a minket követő generációk jövőjét érintő legfontosabb kérdésekben képviselt hajmeresztő nézeteikről

– fogalmazott Tarlós István, aki hozzátette, hogy a bevándorlásra, a nemzetállam értelmezésére, a családpolitikára, a családmodellre és a kultúrára gondolt.

A fogcsikorgató hatalomvágy az egyetlen közös nevezőjük. Isten ments alábecsülni őket

– jelentette ki a volt főpolgármester, aki azt is mondta, hogy a kormánypártoknak „nagyon koncentrálniuk kell a helyes indikációra”.

Tarlós István véleménye szerint ellenzéki győzelem esetén könnyen előtérbe kerülhet olyan érdekek képviselete, amelyek idegenek a magyar nemzet érdekeitől.

A volt főpolgármestertől megkérdezték, hogy Karácsony Gergely megvétózhatja-e a budapesti atlétikai világbajnokságot.

Nem tudom, hogy volna-e rá egyáltalán jogi lehetősége

– válaszolta Tarlós István. Azt is megjegyezte, hogy a főpolgármesternek talán kár volt nagy hangon kijelentenie, hogy „így döntöttem”.

A kormány egyelőre nem sértette meg a fővárossal kötött megállapodását, nem mondta azt, hogy nem épül meg a Diákváros. Ráadásul ha a világbajnokság rendezéséről szóló szerződést a világszövetséggel valóban a kormány kötötte meg, és a főváros nem szerződő fél, akkor ebben nem látszik a főváros kompetenciája. Ez esetben előfordulhat, hogy a főpolgármester kellemetlenül felsül

– fejtette ki Tarlós István.