Nyolcvanezer forintos fizetést kaptak a diákmunkások
Júliusban és augusztusban 30 ezer nappali tagozatos diák dolgozott a Nyári diákmunka program támogatásával – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára szombaton az MTI-vel.
![Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikai államtitkára a Főnix Megváltozott Munkaképességű Nonprofit Kft. üzemcsarnokánál tartott sajtótájékoztatón Sajószentpéteren 2021. július 9-én](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/3969/39691/396910/39691049_20c2c24fc5d36914e167edf9692a5fc8_wm.jpg)
Bodó Sándor emlékeztetett: az eredetileg 3 milliárd forintos keretet az élénk érdeklődésre tekintettel kétszer is megemelte a tárca, így végül 3,65 milliárd forint hasznosult a fiatalok vakációs foglalkoztatásában.
A 2013-ban indított program kilenc év alatt közel 250 ezer fiatal nyári munkavégzéséhez biztosított több mint 23 milliárd forint támogatást – tette hozzá az államtitkár.
A tanulók önkormányzati vagy vállalati diákmunkára jelentkezhettek. Mindkét esetben július elsejétől legfeljebb két hónapra vállalhattak munkát, de míg előbbinél maximum napi 6 órában, utóbbinál akár napi 8 órában is dolgozhattak.
![Diákmunkások tankönyveket készítenek elő szállításra Üllőn, a KELLO Könyvtárellátó Nonprofit Kft. központi raktárában 2020. augusztus 3-án](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/3969/39691/396910/39691055_19f2710afcd8dd9fb8f378f07d5d2c35_wm.jpg)
Az önkormányzatok munkaviszony keretében foglalkoztatták a fiatalokat, az állam pedig teljes egészében megtérítette számukra a munkabért.
A tanulók így a szakképzettséget igénylő munkakörökben havonta bruttó 164 250 forintot, a szakképzettséget nem igénylőkben pedig bruttó 125 550 forintot kereshettek. Ez átlagban 109 226 forintos, illetve 83 490 forintos nettó bért jelent. A mezőgazdaságban és a turizmus-vendéglátásban működő cégeknél dolgozó diákok keresetének háromnegyedét vállalta át az állam.