Vilhelmina
10 °C
21 °C

Nyolcvanezer forintos fizetést kaptak a diákmunkások

2021.09.04. 10:48

Júliusban és augusztusban 30 ezer nappali tagozatos diák dolgozott a Nyári diákmunka program támogatásával – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára szombaton az MTI-vel.

Bodó Sándor emlékeztetett: az eredetileg 3 milliárd forintos keretet az élénk érdeklődésre tekintettel kétszer is megemelte a tárca, így végül 3,65 milliárd forint hasznosult a fiatalok vakációs foglalkoztatásában.

A 2013-ban indított program kilenc év alatt közel 250 ezer fiatal nyári munkavégzéséhez biztosított több mint 23 milliárd forint támogatást – tette hozzá az államtitkár.

A tanulók önkormányzati vagy vállalati diákmunkára jelentkezhettek. Mindkét esetben július elsejétől legfeljebb két hónapra vállalhattak munkát, de míg előbbinél maximum napi 6 órában, utóbbinál akár napi 8 órában is dolgozhattak.

Az önkormányzatok munkaviszony keretében foglalkoztatták a fiatalokat, az állam pedig teljes egészében megtérítette számukra a munkabért.

A tanulók így a szakképzettséget igénylő munkakörökben havonta bruttó 164 250 forintot, a szakképzettséget nem igénylőkben pedig bruttó 125 550 forintot kereshettek. Ez átlagban 109 226 forintos, illetve 83 490 forintos nettó bért jelentA mezőgazdaságban és a turizmus-vendéglátásban működő cégeknél dolgozó diákok keresetének háromnegyedét vállalta át az állam.