Hétfőtől több vasútvonalon is előre kell jelezni a leszállási szándékot

2021.09.08. 14:53

Ha a BKV-nál bevált, a vonatokon is jó lesz – gondolhatta a MÁV, amikor 2013-ban először kísérleti jelleggel bevezette, hogy a fővárosi villamosok mintájára az utasoknak előre jelezniük kell leszállási szándékukat. Igaz, az akkor egyedüliként alkalmazták ezt a megoldást a Zalaegerszeg–Rédics vonalon, ahol kis Bz motorvonatok járnak, amelyek vezetője szinte azt is hallja, ha elkurjantja magát az utas, hogy le szeretne szállni. 

Hosszú kihagyás után idén májusban folytatták a kísérletet két dunántúli vonalon, és úgy látszik, kedvezőek voltak a tapasztalatok, mivel jövő hétfőtől hat másik környékbeli viszonylatra is kiterjesztik ezt a rendszert. Ezek mindegyike olyan, ahol egyes időszakokban jellemzően nincs fel- vagy leszálló utas – áll a vasúttársaság tájékoztatójában.

Az érintett megállóhelyek a következők:

  • Kaposvár–Fonyód vonalon Kapostüskevár, Várda, Somogyjád, Pamuk, Somogyvár, Öreglak, Tatárvár és Pusztaberény;
  • Sárbogárd–Bátaszék vonalon Tengelic, Fácánkert és Őcsény;
  •  a Bátaszék–Baja–Kiskunhalas vonalon Alsónyék;
  • Szentlőrinc–Sellye vonalon  Királyegyháza-Rigópuszta, Gyöngyfa-Magyarmecske, Sumony, Okorág-Kárászpuszta és Kákics;
  • Pécs–Villány–Magyarbóly vonalon Pécsudvard, Szőkéd, Kistótfalu, Vokány, Palkonya és Villánykövesd;
  • Villány–Mohács vonalon pedig Márok, Bóly, Nagynyárád és Középmező.

Ezeken a vonalalakon alacsonypadlós Desiro motorvonatok közlekednek, amelyek leszállásjelzésre is alkalmasak. A nyomógombok az ajtókon, a visszajelző lámpák az utastérben elhelyezett mennyezeti kijelzőkön találhatók. A feltételes megállások bevezetéséről az érintett megállóhelyeken és járatokon tájékoztató táblákkal, hirdetményekkel, valamint a vonatokon hangbemondással is felhívják a közlekedők figyelmét. A vasúttársaság arra kéri az utasokat, hogy a peronokon olyan helyre álljanak, hogy a mozdonyvezető távolról is láthassa a felszállni szándékozókat.

A BKV-tól kopírozott ötlettől a MÁV azt várja, hogy az utasforgalmi szempontból szükségtelen megállások kiiktatásával pontosabbak lesznek a vonatok és üzemanyagot sprórolhat a vasúttársaság. A kihagyott megállóhellyel ugyanis idő takarítható meg, így jobban tudják tartani a menetrendet a vonatok. Ráadásul az energiahatékonyság is javul, mivel álló helyzetből kevesebbszer kell újraindulni és felgyorsulni a vonatokkal, ami csökkenti a fogyasztást. Addig remélhetően nem jutnak el, hogy a jegyvizsgálók és az ellenőrök munkáját is meg akarják spórolni, és ezért az elsőajtós felszállást is meghonosítsák a vonatokon.