Hamarosan nálunk is készül kínai vakcina

2021.09.10. 17:04

Együttműködési szándéknyilatkozat született a kínai Sinopharm-vakcina magyarországi gyártására vonatkozóan. A megállapodás szerint legkésőbb tíz hónapon belül létrehozzák Magyarországon a szükséges infrastruktúrát a vakcinagyártáshoz – közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára Facebook-oldalán.

Az MTI beszámolója szerint Menczer Tamás azt írta: együttműködési szándéknyilatkozatot írtak alá a kínai Sinopharm-vakcina magyarországi gyártására vonatkozóan Jang Huj-csuannal, a vakcinafejlesztő cég (Sinopharm–CNBG) alelnökével és Peng Hsziaóval, a Sinopharm–CNBG emirátusokbeli vegyesvállalati partnerének (G42) vezérigazgatójával.

Abban állapodtak meg, hogy legkésőbb tíz hónapon belül létrehozzák Magyarországon a szükséges kapacitást és infrastruktúrát a Sinopharm-vakcina gyártásához

– közölte az államtitkár. A vakcinát a debreceni nemzeti oltóanyaggyárban állítják majd elő. 

Menczer Tamás hozzátette: mivel kínai és az emirátusokbeli partnereink folyamatosan vizsgálják a vírus új mutációit és dolgoznak az aktuálisan leghatékonyabb vakcinák kifejlesztésén, az együttműködés lehetőséget adhat Magyarországnak, hogy új mutáció esetén friss információkkal rendelkezzünk, a hazai gyártásnak köszönhetően gyorsan és hatékonyan reagáljunk. Menczer Tamás kiemelte: az oltás az egyetlen fegyver a vírus ellen.

Az van nagyobb biztonságban, aki vakcinát tud gyártani, lehetőleg minél többfélét

– mondta az államtitkár a vakcinagyártással kapcsolatban.

Szijjártó Péter külügyminiszter még júniusban beszélt arról, hogy Debrecenben nem csak elölt vírus alapú (ilyen a Sinopharm oltóanyaga) vakcinát, hanem licenc alapján az orosz Szputnyik V-t is lehet majd gyártani.