Eljött ez a nap is, nyílik a vadászati világkiállítás
Szombattól három héten át nyolc pavilonban várják a látogatókat a vadászati világkiállításon a Hungexpó budapesti vásárközpontban.
A 2021-es év legnagyobb természeti kiállítása 75 ezer négyzetméteren éppúgy foglalkozik a vadászattal, mint a természet védelmével, a vizes élőhelyekkel, a természetmegőrzéssel és jövőjével, a biodiverzitással, a fenntartható természethasználattal vagy például a solymászattal, az orvvadászattal, a gasztronómiával és az innovációval. Különleges lovas, solymász, íjász és kutyás bemutatók is várják a látogatókat.
A cél az, hogy megmutassák a szakma mellett mindenkinek a vadászat-vadgazdálkodás sokszínűségét, hagyományait
– közölte Gulyás Andrea, a Vadászati és Természeti Világkiállítás kiemelt ügyekért felelős igazgatója a közszolgálati televízió adásában.
Bors Richárd, a kiállítás szakmai igazgatója közölte: a fenntartható vadgazdálkodást, természethasznosítást tervezik bemutatni a vadászathoz és horgászathoz kapcsolódóan. Az ország legnagyobb kiállítási akváriumában a Hal, Víz és Ember pavilonban például
2 méteres és 110 kilós halakkal is találkozhatnak
majd a látogatók. Számokban ez azt jelenti, hogy több száz négyzetméter élő vízfelületen, közel félmillió liternyi akváriumban, csaknem ötven halfaj kétezer egyede lesz megtekinthető.
A látogatók részére a MÁV-Start és a GYSEV a pénztári és fedélzeti jegyváltáskor 50 százalékos alkalmi menettérti kedvezményt nyújt a Keleti, a Nyugati és a Déli pályaudvar, valamint Kelenföld, Kőbánya-Kispest, Kőbánya felső és Zugló vasútállomásra. A vasúti kedvezmény igénybevételéhez a pénztárban vagy pénztár hiányában a vonaton 50 százalékos alkalmi menettérti jegyet kell váltani Budapestre, amelyet a rendezvény helyszínén le kell bélyegeztetni, így a visszaútra már nem szükséges újabb jegy. Alkalmi menettérti jegy automatából, illetve elektronikus úton nem vásárolható.
A Volánbuszt választók szintén féláron utazhatnak a világkiállítás helyszíneire, Budapest mellett Gödöllőre, Hatvanba, Keszthelyre és Vásárosnaményba is.