Így néz majd ki a felújított Blaha

blaha view 2
2021.09.27. 15:58

A Blaha Lujza tér felújítására költhető források jelentősen csökkentek, ezért át kellett tervezni és újra végigvenni azokat a szempontokat, amelyek a köztér használhatóságának és komfortosságának kulcsfontosságú alakítói. Az egyik ilyen a zöldfelületek bővítése, a másik pedig a későbbi kerékpáros-, illetve villamosközlekedés fejlesztéséhez való illeszthetőség – számol be a fejlesztésről az Építészfórum

Fásított ligetes köztérré válik az eddig leaszfaltozott terület, s mivel ez az egyik legforgalmasabb gyalogoscsomópont a városban, fontos volt, hogy az átszállások során kellemes, gépjárművek elől elzárt területen haladhassanak át a gyalogosok. Az áthaladás mellett az egykori Nemzeti Színházra utaló utcabútorok révén árnyékos találkozási pontként is használható lesz a tér, amelynek súlypontját a Népszínház utca és a Somogyi Béla utca tengelyének kereszteződése jelöli ki. Itt kap helyet a burkolatba rejtett szökőkút, de az idősebbek által korábbról ismert gombaszökőkút is megmarad, csak a tér Rákóczi út felőli részére helyezik át.

A korábbi tervekkel ellentétben azonban nem újítják fel az aluljárót, bővítményének kialakítása is elmarad, így az ide tervezett új nyilvános vécé a felszínen épül meg. A buszváró sem kap egyedi fedést, a tér pavilonépületei pedig más formában és más forrásból valósulnak meg. Nem telepítenek a Rákóczi út közepére fasort, ezt azzal indokolják, hogy a távlati közösségi közlekedési fejlesztések elé nem akarnak akadályt gördíteni.

A VIII. kerület városvezetése az egyeztetések során olyan városképi átalakítást támogatott, amely a megújuló Corvin áruház és a kitelepülő teraszok révén a Palotanegyed kapujaként is megállja a helyét. A tér szellős és átlátható részeitől a rongálások és egyéb közösségellenes jelenségek visszaszorulását várják, hisz minden kirakatban lesz. 

A Blaha Lujza tér felújításának tervezését a Budapesti Közlekedési Központ rendelte meg, a Közlekedés Fővárosi Tervező Iroda Kft., valamint az UVATERV Zrt. konzorciuma végezte. A kivitelezési közbeszerzési eljárás 2020 decemberében indult, az építkezés 2021. július 12-én kezdődött, és körülbelül még másfél évig tart.

(Borítókép: A Blaha Lujza tér felújításának látványterve. Fotó: BKK)



  • Hírek
  • Bankszámla