Kiadták a jelentést az előválasztás összeomlásáról, itt vannak az okok

DSC1656
2021.09.27. 13:51

Részletes tájékoztatást adott ki az előválasztás technikai lebonyolításáért felelős aHang a szeptember 18-i leállás okairól. A pártvezetők akkori közleménye szerint külső támadás érte a szervereket, ezért kellett felfüggeszteni a szavazást, amelyet szeptember 20-án, hétfőn folytattak.

A Frész Ferenc kiberbiztonsági szakértő által jegyzett nyolcvanoldalas jelentés elején leszögezik:

A szeptember 17-i és 18-i előválasztási rendszer leállását három, egymástól nem elválasztható körülmény eredményezte.

Az elsők között olyan konfigurációs hibákat említenek, hogy

az alkalmazást kiszolgáló infrastruktúra alulméretezett, hálózati szempontból védtelen volt, így a megnövekedett forgalom és a rendszert ért támadásokkal szemben nem volt megfelelően védve, így nem volt képes a normális kérések kiszolgálására.

A menedzsmentet, a számítógépek közötti szinkronizációt és a beérkező kéréseket ugyanazon csatorna volt hivatott kiszolgálni. A megnövekedett, túlterhelt forgalom blokkolta a számítógépek közötti, valamint az adminisztrátorok és a kiszolgálók közötti kommunikációt. A problémát a szerverek hálózati kapcsolatának működésképtelensége/túlterhelése okozta.

Hozzáteszik, hogy jól ismert hálózatok támadták a kiszolgálókat, de ez adatvesztéssel, az adatok integritásának elvesztésével, jogosulatlan hozzáféréssel nem járt, viszont a rendelkezésre állás sérült.

Az eredményeket három pontban foglalja össze a jelentés:

  • Kijelenthető, hogy a rendszer a nem tervezett hálózati terhelés miatt nem tudott kiszolgálni.
  • Támadási minták tapasztalhatók a forgalomban, de ezek egyike sem hálózati túlterhelés, sokkal inkább a kiszolgálók és az alkalmazás sérülékenységeit letapogató próbálkozások voltak.
  • A megnövekedett forgalom, amelynek 41 százaléka nem rendeltetésszerű volt, valamint a szerverek internetkapcsolatának alulméretezése és a belső szinkronizáció hiányának együttese okozta a leállást.

Az előválasztás első fordulója holnap ér véget, már több mint félmillióan adták le a szavazatukat.

(Borítókép: Előválasztás a Flórián téren 2021. szeptember 20-án. Fotó: Kaszás Tamás / Index)