Elk*rtuk: Karácsony Gergely szégyellné utasítani a mozikat, hol mit játsszanak
További Belföld cikkek
- Felsővezetéki hiba és több járműhiba is volt a MÁV-nál vasárnap reggel
- 300 milliárd forintért takaríthatja a kórházakat egy cég a következő négy évben
- Készüljön fel, érkezik a havazás Magyarországra!
- Bejelentett egy szivárgást a gázműveknek, a kocsijára terhelték a költségeket
- Teljesen kiégett egy hajó a Tiszán
Nem főpolgármesteri kompetencia meghatározni, melyik moziban milyen filmet vetítsenek, arról a cégvezetők hoznak szakmai döntést – mondta el Karácsony Gergely a Fővárosi Közgyűlés ülésén, miután a napirend előtti vitában Láng Zsolt, a Fidesz-KDNP fővárosi frakcióvezetője nehezményezte, hogy a fővárosi tulajdonú Budapest Film mindössze egy moziban, egy időpontban kívánja vetíteni a 2006-os őszi események ihlette Elk*rtuk című játékfilmet.
Szégyelleném, ha utasítást kellene adnom, melyik moziban, mit játsszanak
– mondta a főpolgármester. Szavait Gy. Németh Erzsébet azzal egészítette ki, hogy a Budapest Film vezetése dönti el, milyen filmet, melyik moziban, meddig játszanak.
Ha a film dübörögni fog, minden mozi ezt fogja játszani Budapesten
– jelentette ki a kultúráért is felelős főpolgármester-helyettes.
Elkxrtuk: Kálomista Gábor felháborodott, a Corvin mozi megnyitotta termét
A többi mozi egyelőre nem tűzi műsorra a Gyurcsány-filmet.
A közgyűlés ezután rátért az előre meghirdetett napirendi pontokra. Egyhangúlag döntött arról, hogy száz hajléktalan befogadására alkalmas éjjeli menedékhely kapjon helyet a Gyáli úti hajléktalanszálló épületében. Ennek előzménye, hogy a fővárosi önkormányzathoz visszakerült egy mintegy kétezer négyzetméteres épületrész, amelyet felújítottak és férőhelyeket alakítottak ki benne. Ez alkalmas a fővárosi ellátórendszer egyes zsúfoltabb éjjeli menedékhelyeinek tehermentesítésére, ami a pandémiás helyzetben, egy esetleges negyedik hullám során a közeljövőben különösen fontos lehet – hangsúlyozták az előterjesztésben, amely szerint az épületben lévő kisebb méretű szobákban párok is szállást kaphatnak.
A női és a páros férőhelyek ilyen típusú ellátásban kuriózumnak minősülnek, és ez hozzájárulhat ahhoz, hogy több hajléktalan válassza az intézményi elhelyezést.
A közgyűlés jóváhagyta, hogy a Fehér köz nappali melegedője melletti területen elhelyezett húsz lakókonténert is bevonják az ellátásba. A konténerek egyenként 14,4 négyzetméteresek, két ember elhelyezésére alkalmasak. A döntés értelmében így negyven hajléktalan befogadására alkalmas éjjeli menedékhely jön létre.
A közgyűlés döntött a Budapesti Közlekedési Központtal (BKK) kötött közszolgáltatói szerződés módosításáról is. A közösségi közlekedési bevételek csökkenése és
a kormányzati elvonások miatt a főváros továbbra sem tudja biztosítani a hajózás üzemeltetéséhez szükséges fedezetet,
ezért jövőre is szüneteltetik a hivatásforgalmi hajózást a Dunán.
Karácsony Gergely: 500 új buszt vehetnénk abból a pénzből, amit a kormány elvett
A BKV szerint tippet kaphattak a revizorok.
Láng Zsolt a BKK-val kapcsolatban arra volt kíváncsi, miért döntött a főpolgármester a veszélyhelyzet június 15-i feloldása előtti napon a közgyűlés nélkül arról, hogy 7,6 milliárd forintért használt villamosok beszerzésére ír ki közbeszerzést a főváros. A Fidesz–KDNP fővárosi frakcióvezetője szerint mindenfajta demokratikus közbeszerzési szabályt sértett a főpolgármester döntése.
A főpolgármester egyedül döntött a kérdésben, de a Közbeszerzési Hatóság elnöke hivatalból eljárást indított és büntetőfeljelentést tett az ügyben, mert többek között sérült a verseny tisztasága
– emlékeztetett a kormánypárti politikus.
Ügyes húzással kerülte meg Karácsony Gergely a kormányt
A rendkívüli jogrend lehetőségével élve egy személyben jóváhagyta a BKV villamosvásárlását Frankfurtból.
A városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes válaszában elmondta, hogy a kormány a koronavírus-járvány alatt 80 milliárd forintot vont el a fővárostól, a BKV-nak azonban le kell cserélnie a legöregebb, 50 éves villamosait.
A főváros nem hobbiból vásárol használt villamosokat
– fogalmazott Tüttő Kata, hozzátéve, hogy a közbeszerzést ugyanaz a csapat dolgozta ki, amelyik a korábbi városvezetés alatt végezte a hasonló feladatokat. A várospolitikus ugyanakkor azon félelmének adott hangot, hogy a hatósági eljárás miatt a villamosok soha nem fognak megérkezni Budapestre.
(Borítókép: Karácsony Gergely főpolgármester a Fővárosi Közgyűlés ülésén a Városházán 2021. szeptember 29-én. Fotó: Kovács Attila / MTI)