Koronavírus adatok

2021. dec. 02.
Oltottak Kórházban Elhunytak Fertőzöttek
Ferenc, Olívia
2 °C
5 °C

Az általános iskolák érintettek inkább a fertőzésben a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke szerint

2021.10.19. 20:17

Az iskolák mintegy 4 százalékában van érvényben valamilyen tanügyi intézkedés a koronavírus-fertőzés miatt Horváth Péter szerint. A Nemzeti Pedagógus Kar elnöke az InfoRádiónak azt mondta: nem állnak rendelkezésre pontos információk arról, hány diák lehet érintett jelenleg a fertőzésben.

A győri Révai Miklós Gimnázium igazgatója ezzel kapcsolatban megjegyezte: saját iskolájában, ahol a diákok száma 800-ra tehető, mostanáig egy fertőzöttet jegyeztek fel szeptember 1-jétől.

Értesülése szerint ugyanakkor más a helyzet az általános iskolákban, ahol a negyedik hullám idején az intézmények mintegy 4 százalékánál kellett már valamilyen tanügyi intézkedést, például karantént vagy távoktatást elrendelni.

Akiket lehetett oltani, a 12 év felettieket, és éltek is ezzel a lehetőséggel, ott nincsen probléma, viszont a kicsiknél, ahol a vakcináció nem volt lehetséges, felütötte a fejét már a vírus

– fogalmazott Horváth Péter. A pedagóguskar elnöke egyetért azzal, hogy az oltások ellenére már több iskolában is bevezettek olyan járványügyi intézkedéseket, mint a kötelező maszkviselés. Horváth Péter szerint ez azokban az intézményekben indokolt, ahol az átoltottság kisebb, vagy a diákokat az életkoruk miatt nem lehetett még beoltani.

Ahogy arról korábban az Index is beszámolt, Magyarországon kétszeresére nőtt a vírusfertőzéssel érintett iskolák száma. Nagyjából 270 oktatási intézményben ütötte fel a fejét a járvány, noha még sehol sem kellett elrendelni intézkedést az egész iskolára, csupán néhány osztályra.

A pedagógus érdekvédelmi szervezetek szerint ezek az adatok nem feltétlenül állják meg a helyüket kontaktkutatás és kötelező tesztelés híján, emiatt úgy vélik: jóval rosszabb is lehet a helyzet, főképp amiatt, hogy nem kell kötelezően maszkot viselni és testhőmérséklet-mérés sincs.