SZFE-ügy: döntött az Alkotmánybíróság

2021.10.19. 08:41 Módosítva: 2021.10.19. 08:41

Nem sértette a felsőoktatás autonómiáját, hogy tavaly novemberben felfüggesztették az oktatást a Színház- és Filmművészeti Egyetemen (SZFE). Ezt az Alkotmánybíróság közölte. A taláros testülethez az SZFE volt hallgatói önkormányzata fordult, írta a mandiner.hu.

Az Alkotmánybíróság határozatában a kormány 2020. november végén hatályba lépett rendeletére hivatkozott. Annak értelmében a fenntartó megállapíthatja, hogy a tanulmányi kötelezettségek jogszerű teljesítésének feltételei nem állnak fenn vagy nem garantálhatóak, így a felsőoktatásban részt vevők számára a rendkívüli helyzettel érintett félév nem számít bele a finanszírozott félévek számába.

A bírói testület megállapította azt is, hogy „a rendelet szabályozása a felsőoktatáshoz való jogot szükséges és arányos mértékben korlátozza, mert az kizárólag a veszélyhelyzet időtartamára vonatkozik, és egy speciális jog gyakorlását teszi lehetővé a fenntartó részére, a felsőoktatási intézmény szenátusának egyetértésével”.