„Az elfogottnak lehetőség szerint törjön el valamije” – visszaemlékezett a 2006-os eseményekre egy rendőr

DFUFE20061023057
2021.10.22. 12:33

Egy, a 2006. október 23-i eseményekben részt vevő pályakezdő rendőr az Átlátszó oldalán számolt be arról, miként élte meg az eseményeket. Állítása szerint a rendőrök rengeteg alkalommal ok nélkül bántalmazták az embereket, amit aztán hamis jelentésekkel próbáltak meg elfedni.

Elmondta, hogy a Rendészeti Biztonsági Szolgálat (Rebisz) tagja volt, amikor az események történtek. Szeptember 17-én, az MTV-székház ostroma idején szabadságon volt. Onnan hívták vissza, így kora reggel az első vonattal sietett a városba. Onnantól kezdve folyamatos készültségben voltak, még akkor is, amikor éppen aludtak.

Szeptember 18-tól megkezdődött az a borzalmas időszak, amit nem kívánok senkinek sem

– mondta, kifejtve, hogy azután minden éjszaka a Magyar Rádió székházánál és környékén bevetették őket, mert a tüntetők közül sokan nemcsak demonstráltak, hanem törtek-zúztak és megtámadták a rendőröket. Mindeközben ők is megrettentek a demonstrálóktól.

Rádión hallottuk, hogy valamelyik utcában egyik kollégánknak olyan súlyos találat érte a fejét, hogy sürgősen kórházba kellett szállítani és megműteni. Ennek a hírnek a hallatára vált néhány kollégám is vadállattá, és kijelentette, hogy mi sem fogunk finoman bánni az elfogott tüntetőkkel

– emlékezett vissza, hozzátéve: mindezek után is megdöbbent azon, hogy az egyik főtörzszászlós csoportparancsnok hangosan kijelentette: 

az elfogásokat keményen kell végrehajtani, lehetőség szerint az elfogottnak törjön el valamije, vagyis valamelyik keze vagy az ujja.

Azt pontosan nem tudom megmondani, hogy ez a csoport hányszor tört csontot, de biztos vagyok benne, hogy megtették – idézte fel, hozzátéve, hogy ekkor kerültek elő a viperák is. Utána minden éjszaka így ment, ráadásul a BRFK rendőrei is további visszaéléseket követtek el az elfogottakkal szemben.

Amíg az elfogottakat vitték be a székház udvarára, agyba-főbe verték őket. Úgysem fogja megtudni senki, hogy ki verte meg az elfogottakat, egymást meg nem fogjuk beárulni

– emlékezett vissza. Elmondta azt is, hogy egy alkalommal már öt olyan fiatalt is üldözőbe vettek, akik semmi rosszat nem tettek, egyszerűen csak megijedtek tőlük. Egy kapualjban érték utol őket, és bár ő kint maradt, hallotta, hogy bántalmazták őket. Utána, miközben bekísérték a fiatalokat, több alkalommal is ok nélkül bántalmazták őket ismét. Ezek az incidensek aztán újra és újra előfordultak.

Amikor beléptem a kapitányság udvarára, borzalmas látvány fogadott. Az elfogottak voltak legalább harmincan, de mind véresre verve. Némelyikük ájultan feküdt a földön

– idézte fel az egyik alkalmat. Az elfogásokat hamis jelentésekkel igazolták utólag. Hazug jelentések százai készültek el a durva intézkedésekről úgy, hogy azok szakszerűnek és jogszerűnek látsszanak – mondta.

A megszólaló azt is felidézte, hogy amikor egy évvel később a bíróság elé került az egyik ilyen ügy, az ügyészt sem érdekelték a budapesti rendőrök által elkövetett visszaélések.

Állj! Hogy a BRFK mit csinált, engem most nem érdekel, nem ezért van itt, hogy róluk beszéljen!

– emlékezett vissza. A szeptemberi hajtóvadászatok után azután nyugalmasabb időszak jött, de később is készenlétben voltak egy laktanyában, egészen október 23-ig. Aznap hajnalban a Kossuth tér kiürítése még rendben ment, de később elszabadultak az indulatok.

Néhány kollégám magához vette a könnygázgránát-kilövőt, és úgy állt be a sorfalba. Majd fentről jött a parancs, hogy meg kell kezdenünk a tömegoszlatást

– mondta, hozzátéve: azt, hogy erre ki adott parancsot, „állítólag vagy hetven évre titkosították”. A tömegoszlatást Gergényi Péter budapesti rendőrfőnök vezette. Az oszlatás több óráig tartott, eközben dördültek el az első lövések is gumilövedékkel. Az összecsapások alatt pedig mind a rendőrök, mind a tüntetők egyre brutálisabbá váltak.

Ezt a napot, 2006. október 23-át senkinek sem kívánom átélni, borzalmas volt. Úgy tudom, hogy a Rebisz elhasználta az összes, még raktáron lévő könnygázkészletét is, mintegy ezerötszáz darab gránát lett elhasználva

– emlékezett vissza.

A visszaemlékezést az Áldozatok 2006 című film forgatása idején kapták a filmkészítők. A film premierje szerdán volt. A Duna Televízióban vasárnap este, az Átlátszón pedig hétfőn mutatják be.

(Via Átlátszó)

(Borítókép: Felsorakozott rohamrendőrök a Bajcsy-Zsilinszky úton, ahol folytatódtak az összecsapások a tüntetők és a rendőrök között az 1956-os forradalom és szabadságharc ötvenedik évfordulóján, 2006. október 23-án. Fotó: Füzesi Ferenc / MTI)