Márki-Zay Péter megnevezte szakértői csapata néhány tagját
Márki-Zay Péter, az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje megnevezett néhány tagot abból a szakértői csapatból, amely a választási programért felel.
- Bojár Gábor milliárdos vállalkozó, a Graphisoft alapítója gazdaságpolitikai területen,
- Király Júlia, a Magyar Nemzeti Bank korábbi alelnöke monetáris kérdésekben,
- Steinmetz Ádám, a Jobbik országgyűlési képviselője, olimpiai bajnok vízilabdázó a sportpolitikában,
- Komáromi Zoltán, a DK egészségpolitikusa, háziorvos az egészségügyben tesz javaslatokat.
- Fleck Zoltán felállított egy közjogi tanácsadó testületet, amely az alkotmányos kérdésekkel és a közjogi átmenettel foglalkozik.
A politikus a Partizánnak adott interjújában megemlítette Bod Péter Ákos közgazdászt, az MNB korábbi elnökét is, akitől szívesen fogadnak segítséget.
Márki-Zay Péter élő adásában szó esett Bige László üzletemberről is, aki ötmillió forinttal támogatta a Mindenki Magyarországa Mozgalmat.
A miniszterelnök-jelölt leszögezte, hogy nem árnyékkormányról van szó, tehát ez a névsor nem azt jelenti, hogy később ők kapnának miniszteri posztokat, mert addig nem osztogatnak pozíciókat, amíg nem nyerték meg a választást.
Márki-Zay Péter elmondta, hogy a programnak néhány eleme már ismert, például az euró bevezetésében és az Európai Ügyészséghez való csatlakozásban a hatpárti szövetség tagjai egyetértenek, de a közös lista ismertetésére valószínűleg 2022 elejéig várni kell.
(Borítókép: Márki-Zay Péter 2021. október 17-én. Fotó: Bodnár Patrícia / Index)