Szinte nincs olyan család, baráti társaság, ahol ne lenne legalább egyvalaki, aki valamilyen mentális betegséggel, idegrendszeri zavarral vagy függőséggel küzd. Ez a kötet húsz megrázó igaz történetet tár fel.
MEGVESZEM- Belföld
- koronavírus
- járvány
- bányai gábor
- vakcinainfó
- koronavírus magyarországon
- egészségügy
- kórház
- felépülés
Bányai Gábor: Nekem a tudomány mai állása szerint meg kellett volna halnom
Részletesen beszámolt hosszú koronavírusos megbetegedéséről Bányai Gábor országgyűlési képviselő a kormány által kiadott Vakcinainfó nevű nyomtatott kiadványban.
A fideszes képviselő elmondta, hogy először csak enyhe tünetei voltak, és csak PCR-teszt által tudta meg, hogy valóban koronavírusos. Pár nappal később azonban bezuhant a véroxigénszintje, emiatt kórházba kellett szállítani, ahol másnap lélegeztetőgépre került.
Ezt követően 85 napra mélyaltatásba helyezték.
Ezen belül 69 napig műtüdő segítségével tartották életben.
A tüdőm annyira összeroncsolódott a koronavírus miatt, hogy nekem a tudomány mai állása szerint meg kellett volna halnom. A szívem azonban – bár kétszer is megállt – nem adta fel a harcot
– fogalmazott a képviselő, aki arról is beszámolt, hogy milyen volt a hosszú mélyaltatás utáni ébredés.
Amikor magamhoz tértem, megdöbbentő volt, hogy nem tudok beszélni, mindenhonnan csövek lógnak ki belőlem. Igazán azonban csak akkor döbbentem meg, amikor közölték velem, hogy már május van. Ezzel az információval egy darabig nem is tudtam mit kezdeni
– mondta Bányai Gábor, hozzátéve, hogy amikor felébresztették, nem tudott mozogni az izomsorvadás és a gyógyszerek miatt, valamint a csövek és a felfekvéses sebek miatt elképesztő fájdalmai voltak. Ezenkívül beszélni sem tudott, és nem érzékelte a különbséget a nappal és az éjszaka közt. Mindezek miatt egyfajta depresszióérzet alakult ki benne a lábadozás alatt.
(via Blikk)