Szijjártó Péter: Lázadunk a világot uralni akaró liberális mainstreammel szemben

2021.11.20. 11:20
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszédével kezdődött a Fidelitas XVIII. tisztújító kongresszusa.

„Megtisztelő, hogy újra meghívtatok, ez azt mutatja, hogy nyolc év elnökségben eltöltött idő, négy év alelnökként, négy év elnökként még mindig nem tudta annyira lerombolni a megítélésemet” – kezdte Szijjártó Péter a Fidelitas tisztújító kongresszusán mondott beszédét.

A külgazdasági és külügyminiszter azzal folytatta, hogy 25 éves a Fidelitas, 25 év alatt nemcsak politikusok, hanem szervezetek, pártok is jönnek-mennek.

Ki emlékszik már az 1994–98 közötti koalíció kisebbik pártjára? Lassan már a nagyobbra sem igazán. Ki emlékszik arra, hogy volt egyszer egy Jobbik nevű, radikális jobboldali párt, vagy ki emlékszik arra, hogy hány pártra szakadt szét az LMP?

Szijjártó Péter szerint a Fidesz a stabilitást és a kiszámíthatóságot képviseli, a Fidelitas ugyanezt teszi az ifjúsági szervezetek világában. Hangsúlyozta, hogy az elmúlt 25 évben végig ragaszkodtak az értékeikhez,

hogy patrióták vagyunk, keresztény alapokon állva politizálunk, értéknek tartjuk az egymás iránti tiszteletet és megbecsülést. Ma mindez valóban lázadás. Lázadás az Európát, az egész világot uralni akaró liberális mainstreammel szemben.

A tárcavezető kifejtette: olyan súlyos kihívások jöttek, amilyeneket ez a nemzedék még nem tapasztalt, az egészségügyi veszélyhelyzet és az abból fakadó gazdasági válság határozta meg az elmúlt másfél esztendőt és napjainkat.

Szijjártó Péter úgy látja, ha nem álltak volna stabil alapokon, ha nem lennének stabil értékeik, akkor lehet, hogy azokra hallgattak volna, akik szerint „az ideológiai dogmák fontosabbak, mint hogy emberéleteket mentsünk”. Kitért arra is, ha rájuk hallgattak volna, akkor nem tették volna lehetővé milliók számára a gyors oltást, amikor a nyugati szállítások még akadoztak.

A gazdaságpolitikával összefüggésben leszögezte, ha azokra hallgattak volna, akik azt próbálták elhitetni, hogy tömeges munkanélküliség lesz, ezért adósítsák el az országot, és osszák szét a közös forrásokat segélyekre, akkor nem tudtak volna megmenteni 270 ezer munkahelyet, megalapozni a több mint 6 százalékos gazdasági növekedést, valamint nem lett volna lehetőség olyan intézkedésekre, mint a családi adó-visszatérítés, a 25 év alattiak szja-mentessége és a 13. havi nyugdíj.

A külügyminiszter a beszéde végén kiemelte, hogy a legnehezebb időkben is ragaszkodtak az értékeikhez, ezért helyes döntéseket hoztak, és sikerrel kezelték az eddigi hullámokat.

Az elmúlt 25 évünk az értékeinkről és az ahhoz való ragaszkodásról szólt.

Az előző hétvégén a Fidesz is tisztújító kongresszust tartott, a legfontosabb beszédekről és az új alelnök megválasztásáról itt írtunk.