Koronavírus adatok

2022. jan. 21.
Oltottak Kórházban Elhunytak Fertőzöttek
Timót, Xénia
-7 °C
0 °C

Vasszigorral őrzik az Iszlám Államhoz csatlakozott magyar egyetemistát

2021.11.27. 09:46

Még június elején fogta el a Terrorelhárítási Központ (TEK) azt a fiatal magyar egyetemistát, aki a gyanú szerint terrortámadások végrehajtását tervezte Magyarországon. A hatóságok szerint V. Kende korábban az Iszlám Állam nevű terrorszervezethez is csatlakozott.

A férfi a terroristáknak többek között robbantásos merénylet elkövetésére is ígéretet tett, valamint egy, a számítógépén talált levelezés szerint Siófokon a tömegbe akart hajtani.

A 22 éves elfogott fiatalt édesapja sűrűn látogatja, a bezártságot ugyanakkor nehezen viseli. 

Túlzásnak érzem, hogy ezt a fiatal gyereket olyan körülmények között tartják fogva, mint a tömeggyilkosokat szokták. Ez egy igazi szupercella! Ennél szigorúbban szerintem Magda Marinkót sem őrizték. Ami azonban még nagyobb probléma, hogy a kirendelt szakértő hiába állapított meg védencemnél komoly pszichés problémát, nem hajlandók kezelni. Pedig ehhez minden fogvatartottnak joga van

– jelentette ki V. Kende ügyvédje, Jován László, aki úgy látja: „meglehetősen meseszerű” a fiatal férfi ügyében készült vádirat. A jogász szerint az ott leírtak közül semmi sem felel meg a valóságnak, az ügyészség állításait pedig tétetelesen cáfolni fogják a tárgyaláson védencével.

Itt az ideje, hogy mindenki számára egyértelművé tegyük a helyzetet. Védencem soha senkit nem akart bántani, ahogy nem is tette meg. Az ügyészség által készített vádirat a fantázia szüleménye. Még nevetnék is ezen az abszurdba hajló mesén, ha nem egy fiatalember jövője lenne a tét. Kendénél mindössze egy félig üres gyufásskatulyát találtak a kommandósok. Hangsúlyozom: semmi mást! Ilyen alapon mindenki készülhet arra, hogy börtönbe kerül, aki birtokol pár szál gyufát. Amit Kende tett, az álláspontom szerint nem büntetőjogi kategória

– mondta az ügyvéd a Blikknek.

Korábban az Index is beszámolt arról, hogy októberben egy másik, Iszlám Államhoz köthető fiatalt is elfogott Magyarországon a Terrorelhárítási Központ (TEK). Hajdu János, a TEK főigazgatója akkor elmondta: T. Dominik nem tartott a radikalizálódás és a merénylettervezés folyamatában még olyan messze, mint V. Kende, de ha akkor nem fogják el, „egyenes út” vezetett volna odáig.



  • Vennék
  • Hírek