Kövér László szerint az ellenzék jelenti a legnagyobb nemzetbiztonsági veszélyt
További Belföld cikkek
- Szökni próbált Vizoviczki László korábbi belső embere, de nem jutott messzire
- OMSZ: A krónikus betegek még az ünnepek előtt szerezzék be szükséges gyógyszereiket
- Kiderült, meddig lesznek nyitva a budapesti piacok karácsonykor
- Felkészülten várják a megnövekedett ünnepi forgalmat a Liszt Ferenc repülőtéren
- Orbán Viktor elárulta a nagy titkot: így győz majd a Fidesz 2026-ban
A magyar polgári nemzetbiztonsági szolgálatok jelenlegi és korábbi vezetői előtt szólalt fel Kövér László még tavaly februárban, a szervezetek fennállásának harmincadik évfordulója alkalmából.
A Direkt36 birtokába jutott egy hangfelvétel, amely arról tanúskodik, hogy a Fidesz egyik legbefolyásosabb politikusa, a Magyar Országgyűlés elnöke az ünnepi alkalmat arra használta fel, hogy politikai jellegű üzenetet fogalmazzon meg a szolgálatok vezetőinek: szerinte
a Fidesz politikai ellenfelei jelentik a legnagyobb nemzetbiztonsági veszélyt Magyarország számára.
Beszédében kijelentette azt is, hogy épp a „szolgálatok mai és leendő vezetőiben és munkatársaiban van” a legnagyobb bizodalma, hogy megvédik az országot az említett veszélytől.
Noha Kövér László a titkosszolgálati vezetőknek mondott beszédében nem részletezte, hogy konkrétan milyen cselekményeket vár el a szolgálatoktól, azóta tudni lehet, hogy az elmúlt években a Pegasus kémszoftverrel valóban célba vehettek magyar ellenzéki politikusokat, illetve a környezetükhöz tartozó embereket.
Az országgyűlés elnöke beszédében azt is hangsúlyozta, hogy noha „a jogszabályok, az intézmények rendkívül fontosak, de a válsághelyzetekben mindig az emberi jellem, értékrend és lojalitás bizonyul a legfontosabbnak”.
A Direkt36 kereste az Alkotmányvédelmi Hivatalt, hogy a beszéd milyen hatással volt a munkájukra, de nem kaptak tőlük választ.
Bocsánatkérést követel a DK
Nem jelentünk nemzetbiztonsági kockázatot, Kövérnek több millió magyar embertől kell bocsánatot kérnie! – reagált a kiszivárgott hangfelvételre Vadai Ágnes, a Demokratikus Koalíció frakcióvezető-helyettese.
Azt már megszoktuk, hogy Orbán Viktorék az ellenzéket és az ellenzéki pártok szavazóit nem tekintik a nemzet részének. De az, hogy Kövér a nemzetbiztonsági szolgálat vezetőinek ad "kilövési engedélyt" politikai ellenfeleire, az minden demokratikus határon túlmegy.
– olvasható a közleményben, melyben kitérnek arra is, hogy a DK álláspontja szerint Kövér beszéde egy újabb bizonyíték arra, hogy a Pegasus kémszoftver használata és a botrányos lehallgatások mögött a Fidesz legfelsőbb vezetésének döntése áll.
Az ellenzéki pártok közösen kérik Kövér László távozását
Az ellenzéki összefogás szereplői (DK, Jobbik, LMP, MMM, Momentum, MSZP, Párbeszéd) közösen is reagáltak a kiszivárgott hangfelvételre. Mint írták, „Kövér László a legsötétebb diktatúrákat idéző módon uszít", amellett, hogy „a szolgálatok alkotmányos kötelességének megszegésére buzdít".
Erre hivatkozva azt követelik:
Kövér László még ma mondjon le a házelnöki tisztségéről.
Emellett hozzáteszik: a házelnöknek magyarázatot is kell adnia, a kormánytól pedig szintén állásfoglalást várnak az ügyben.
Az eseményekre Szél Bernadett is reagált, a független országgyűlési képviselő szerint az Országgyűlés elnöke számára egész egyszerűen nem történt meg a rendszerváltás.
„Kövér László méltatlan arra, hogy egy magát legalábbis papíron demokráciának nevező ország házelnöke legyen. (...) A kommunista pártállami rendszernek leáldozott, nem akarunk újabb pártállamot, az ennek álmát dédelgető újkommunista vezetőknek pedig semmi keresnivalójuk felelős pozícióban" – írta Szél Bernadett, megjegyezve, hogy az ellenzék Magyarország része, és hogy „jobb helyeken ezt követően az egész kormány távozna".