![Máshogyan ugyanúgy - Hétköznapi emberek, különleges sorsok](https://index.hu/assets/images/konyvajanlo/mashogyan.png)
Szinte nincs olyan család, baráti társaság, ahol ne lenne legalább egyvalaki, aki valamilyen mentális betegséggel, idegrendszeri zavarral vagy függőséggel küzd. Ez a kötet húsz megrázó igaz történetet tár fel.
MEGVESZEM![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7&stparam=yhgpgnokkm&fastid=bbigxhzahufvybjhhkdlwpeofsko&nc=0)
Hétfőtől szombat estig már 742 ezren vették fel az oltást. A megjelentek 82 százaléka, 609 ezer fő már a megerősítő harmadik oltásért érkezett az oltópontokra, és 91 ezer eddig oltatlan ember is úgy döntött, hogy beadatja az első oltását – olvasható a kormányzati koronavírus-tájékoztató oldalon.
Felhívták a figyelmet, hogy az oltási akcióhét hétvégén sem áll le. A legtöbb oltást eddig pénteken adták be, amikor 139 520-an jelentkeztek oltásért. Az oltópontok vasárnap is nyitva vannak, így este hét óráig továbbra is előzetes időpontfoglalás nélkül lehet felvenni az oltást.
Az oltási akcióhéten beoltottakkal együtt mostanra
A megerősítő oltás mindenkinek javasolt, akinél több mint négy hónap telt el az előző oltása óta. A harmadik oltás felvételével ismét 80–90 százalékra emelhető a védettségi szint. Az oltási akció második hete hétfőn reggel hét órakor kezdődik, és december 5. vasárnap este hét óráig tart.
A tájékoztatás szerint az oltópontok száma várhatóan tovább fog bővülni.
Az oltási akcióhét eredetileg csak egy hétig tartott volna, azonban a kormány a sikeresség miatt további egy héttel meghosszabbította az akciót. A kórházak így egészen december 5-ig országszerte megemelt oltási kapacitással várják az érkezőket akár az első, az elmaradt második vagy a harmadik oltásra.
Az oltatlanok előzetes regisztráció nélkül is érkezhetnek az oltópontra, ez esetben regisztrációjukat a helyszínen végzik el. Akik időpontfoglalás nélkül érkeznek, azokat érkezési sorrendben fogják beoltani. Aki előzetesen regisztrált, és foglalt az interneten időpontot, elkerülheti a várakozást.
Az oltási akcióhéten ötféle vakcina áll rendelkezésre:
Az oltóorvosok segítenek majd a legmegfelelőbb vakcinát kiválasztani az oltakozáshoz. Minden más, amit az oltási akcióhétről tudni kell, összefoglaló cikkünkből kiderül.
Szinte nincs olyan család, baráti társaság, ahol ne lenne legalább egyvalaki, aki valamilyen mentális betegséggel, idegrendszeri zavarral vagy függőséggel küzd. Ez a kötet húsz megrázó igaz történetet tár fel.
MEGVESZEM