![Párizs minket is várt: az Index helyszíni stábja is rácsatlakozott az olimpiára](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5747/57478/574785/57478563_4251271_8faf1cbc1b9d98fe8cf5c41d22bcb69e_wm.jpg)
Magyarországon áll Európa legnagyobb templomi betleheme
Hetvenharmadik alkalommal készült el Európa legnagyobb templomban épített betleheme Vörsön. A csaknem 60 négyzetméteres építményt idén is a helyiek állították össze, és advent első vasárnapján szentelik fel. A betlehemet január 23-ig bárki láthatja.
Hetvenharmadik alkalommal készítettük el a betlehemet, és bő másfél hét kellett, mire elkészültünk vele. Minden nap négyen-öten dolgoztak rajta
– mondta Simon György, Vörs alpolgármestere a Somogy megyei hírportálnak. Hozzátette: idén is a falu határában gyűjtötték az alapanyagot, és sok felajánlás érkezett. A váz vasból és három köbméter fából készült, valamint öt köbméternyi tuja- és fenyőágat használtak fel hozzá.
Idén a járványügyi szabályoknak megfelelően csak szájmaszkban látogatható a betlehem. A látogatókat arra kérik, hogy használják a kirakott kézfertőtlenítőket és tartsanak biztonságos távolságot egymástól.