Az ellenzék megosztása tette sikeres uralkodópárttá a Fideszt

Az időzítés véletlen, vagy szándékos, hogy nem sokkal a választások előtt írtak könyvet a Fideszről?

Abszolút tudatos az időzítés. A választás egyik nagy kérdése az úgynevezett demokrácia–diktatúra-vita, amelyhez szerettünk volna új értelmezési keretet hozzáadni a domináns pártok definíciójával. Ezzel is kontextusba helyezve, mi történt az elmúlt tizenegy évben Magyarországon. Kicsit árnyalva azt a leegyszerűsítő képletet, hogy „a világ legjobb kormánya” versenyez a „Soros-pártokkal”, vagy hogy „egy diktátor megbuktatására törekvő demokratikus erők küzdenek” ellenzékben.

A könyv bevezetője szerint „a Fidesz az új demokráciának az a pártja, amely a legtöbbet változott”. Ha az ellenzéket nézem, más pártok is igen nagy utat jártak be. Miben különb a Fidesz változása?

Nagy utat járt be a párt 1990-től 2010-ig (a Fideszt 1988-ban alapították – a szerk.), de akár 2010-től 2021-ig is. A Fideszben ritkán szoktak visszautalni a kezdetekre, maximum annyiban, hogy mekkora szerepük volt a szovjetek kivonulásában és a kommunizmus bukásában. A következő húsz évüket inkább zárójelbe tették vagy legalábbis keveset beszélnek róla. Az ellenzék ugyanakkor állandóan azzal támadja a Fideszt, hogy liberális, demokratikus pártból diktatórikus, elnyomó politikai erővé vált. A könyvünkkel ezt is szerettük volna árnyalni.

Azoktól a külföldi pártoktól tanultak, amelyek hosszú ideig tudtak nyerni. A sikereikből levont tanulságokat pedig úgy integrálták a politikájukba, hogy a saját választóik felé relatíve hitelesek maradjanak. Ez viszonylag ritka teljesítmény a politikában, éppen ezért gondoltuk azt, hogy érdemes elemezni.

Mi a helyzet az ellenzéki pártokkal?

Sokkal kevésbé voltak képesek alkalmazkodni. A kétezres évek elején Gyurcsány Ferenc vezetésével az MSZP posztkommunista pártból átalakult egy harmadik utas, Tony Blair-féle stílusú párttá. Ezenkívül az ellenzékben nem volt példa olyan alkalmazkodási fázisra, amely egyaránt a hazai és a nemzetközi trendekhez próbált volna igazodni. Részben ez az oka az eddigi sikertelenségüknek. 2010 után megváltozott a politikai környezet, új erőviszonyok jöttek létre, lett egy erős, nagy párt. Ehhez a helyzethez egyik ellenzéki párt sem alkalmazkodott. Most azonban úgy tűnik, hogy az összefogással, a programok összehangolásával és az előválasztással mintha kezdenék megérteni, hogyan érdemes viszonyulni a 2010 óta kialakult pártrendszerhez.

A könyvben azt írják, hogy a Fidesz domináns párt a magyar politikában, nem pedig hegemón, ahogy ellenfelei állítják. Melyek ennek a két státusznak a fő jellemzői?

Több definíciója is van, de domináns pártnak azt a politikai erőt nevezzük, amely legalább három-négy választást nyert zsinórban, és legalább tíz évig volt folyamatosan hatalmon. E szerint a Fidesz még abszolút fiatalnak számít a domináns pártok között. Mexikóban, Svédországban és Japánban olyan pártokról beszélhetünk, amelyek hosszú évtizedekig kormányoztak. A hegemón pártoknak hasonló a definíciójuk, a különbség az, hogy ők a verseny korlátozásával teljesen ellehetetlenítik az ellenfeleiket. Ilyenkor beszélünk diktatúráról, autokráciáról vagy hibrid rezsimről. A domináns pártok között is akad olyan, amelyik nem teljesen demokratikus körülmények között, egypártrendszer keretében van hatalmon, vagy csak egy-két pártot enged be maga mellé.

A dominancia és a demokrácia hogy fér meg egymás mellett?

Erre is többféle politikai definíció van, de szerintünk – amit a könyvben is leírtunk – a domináns párt még valós versenyben, egy alapvetően valódi demokratikus helyzetben uralkodó politikai erő, míg a hegemón párt már a demokrácia megszűnése után, autokratikus környezetben uralkodik.

Lehet, hogy ez egy demokratikus keretek között fennálló helyzet, de a demokratikus minőség szempontjából jobb az az eset, amikor nagyobb a verseny. Ez az álláspont az uralkodó a kilencvenes évek óta, és ez határozza meg az ellenzék gondolkodását is, miszerint a Fidesz dominanciája egyben a magyar demokrácia hanyatlását is jelenti. Ehhez képest a hetvenes években a mainstream meghatározás még úgy szolt, hogy a domináns pártok tudják garantálni a demokráciát. Akkoriban demokratizációs hullám vette kezdetét Latin-Amerikában, illetve később Kelet-Európában is. Voltak olyan aggodalmak, hogy az új demokráciák össze fognak omlani, ezért szükség van egy domináns pártra, amely hiteles reformokkal bevezeti a demokráciát. De nyugaton is úgy gondolták, hogy csak egy hosszú ideig hatalmon lévő domináns pártnak van elég ideje ahhoz, hogy hitelesen teljesítse a programját. Ez a nézet legitimált domináns pártokat Svédországban, az Egyesült Királyságban, Olaszországban és Franciaországban is.

A Fidesz létezését lényegében megalakulása óta nem lehet Orbán Viktortól külön értelmezni. Uralkodó, domináns párt helyett nem inkább egy karizmatikus, uralkodó politikus útját lenne helyes vizsgálni a Fidesz esetében?

A vezető személye fontos szempont a Fideszben. A könyvben külön vizsgáltuk, milyen szerepük van a hosszú ideig sikeres, domináns pártok vezetőinek. Ebben a kérdésben eléggé megosztott a politikatudomány. Van olyan irányzat, amely szerint a vezetőre épülő pártokat nem is lehet domináns pártnak hívni, mert nem a párt a lényeg, hanem a vezető. Más irányzat szerint olyan vezető nélkül, amely megszervez és összetart egy struktúrát, nem lehet értelmezni a domináns pártot. Ezek a vezetők sok esetben karizmatikusak, de ez nem feltétlenül szükséges a dominancia kialakításához.

Korábban Orbán Viktor pozitívan hivatkozott beszédében Li Kuang-jaóra, Szingapúr alapítójára és első miniszterelnökére. Li Kuang-jaónak elsősorban gazdaságilag kézzelfogható eredményeket köszönhettek a szingapúriak. Ha az indiai demokráciát vizsgáljuk, ott azt látjuk, hogy Dzsaváharlál Nehru, a független India első miniszterelnöke morális iránymutatással szolgált országa számára. Miközben Orbán Viktor karizmatikus vezető, kézzelfogható gazdasági eredményekre törekszik, és egyfajta morális irányt is megfogalmaz. Még ha nem is pontosan a szingapúri és az indiai példát vette alapul, de alkalmazkodási készségét mutatja, hogy többféle vezetési stílusból is tanult, amelyek hozzájárultak a dominanciájához.

Elemzői szemszögből nézve elképzelhető egy Orbán Viktor nélküli/utáni Fidesz?

Elméletben elképzelhető. Például az előbb említett Szingapúrban Li Kuang-jao évtizedeken keresztül vezette a pártját, amely utána is domináns tudott maradni. Vannak azonban olyan domináns pártok, amelyek azonnal összeomlottak, amikor vezetőjük valamilyen okból kiesett. Azt még persze nem lehet megmondani, hogy a Fidesz esetében melyik verzió fog bekövetkezni. Ha valaki a kilencvenes években megpróbálja elképzelni Li Kuang-jao nélkül Szingapúrt, nagyon nehéz dolga lett volna. A pártja végül mégis túlélte.

Mi kell ahhoz, hogy egy párt dominánssá váljon? Túlnyomórészt tartalmi vagy szervezési feltételei vannak?

A tartalmi és a szervezési feltételeknek is van külön irodalmuk. Mi inkább az előbbire koncentráltunk. A magyar viszonyokkal kapcsolatban sokat írnak a választási rendszerről, a korrupcióról, az állami erőforrások kisajátításáról.

Ez a Fideszre is illik, erről azonban már sokan sokat írtak. Ezért a tartalmi feltételeket, a tartalmi politizálást vettük nagyító alá.

A tartalmi politizáláshoz kapcsolódnak az ideológiai kérdések, hogy például a Fidesz nemzeti, kereszténydemokrata pártként határozza meg magát?

A tartalmi politizálás alatt nemcsak az ideológiai kérdéseket kell érteni, hanem mondjuk azt is, hogyan viszonyul egy domináns párt az ellenfeleihez, hogyan konstruálja meg az ellenzékét. A könyvben ezt is próbáltuk feltárni. Persze vannak olyan ideológiai témák, amelyek megalapozhatják a dominanciát, ezek közül például külön fejezetben foglalkozunk a nemzet és a domináns párt viszonyával.

Ki lehet jelenteni, hogy egy domináns párt egyben populista is?

Nem feltétlenül. Vannak populista és abszolút technokrata domináns pártok is. A már említett szingapúri példát nagyon nehéz lenne populistának nevezni, ott technokrata kormányzás vezette az országot. Nem minden populista pártból lesz domináns erő és nem minden domináns párt populista.

Mi az oka annak, hogy az ellenzékben nincs most igazán domináns politikai erő?

Egy domináns párt sokat tesz azért, hogy ne tudjon a kihívójává válni a saját ellenzéke. Próbál olyan politikai tematizációt kialakítani, amellyel az ellenzéki pártokat és a választói táborukat is fragmentálhatja, megosztottá teheti. Ebben a Fidesz nagyon sikeres. Ahogy már mondtam, egészen mostanáig az ellenzék nem tudott alkalmazkodni a 2010 után létrejött viszonyokhoz, és még most sem lehetünk biztosak abban, hogy teljesen sikerült.

A könyv egyik fejezetének címe: A Fidesz mint domináns párt nemzetközi összehasonlításban. Melyek azok a domináns pártok, amelyekkel összevethető a Fidesz?

Összesen tíz példát hozunk a könyvünkben. Ezek között van a japán Liberális Demokrata Párt, a dél-afrikai Kongresszus Párt és a Skót Nemzeti Párt. Látható, hogy ideológiailag sokszínűek a domináns pártok, és a világ minden sarkában megtalálhatók, mégis mindegyikükben van valami közös a Fidesszel.

A Fidesz elhagyta az Európai Néppártot, és éppen új szövetséget próbál építeni az Európai Unióban. Részükről nyilván ez egyfajta politikai szükségszerűség is, de mennyire következik a Fidesz domináns hozzáállásából, hogy nemzetközi színtéren is jelentős szerepre törekszik?

Nemzetközi beágyazottság nélkül elképzelhetetlen hosszú távon a kormányzás, és egy párt sem lehet domináns. A Fidesz ezért is nyitott Oroszország, Kína, Törökország vagy akár az Európai Unióban a lengyelek irányába. Kellenek olyan nemzetközi partnerek, akik képesek kívülről támogatni a dominanciáját.

Történeti összehasonlításban mit lehet elmondani a Fideszről, egyáltalán lehet-e ilyenről beszélni?

Erről is külön fejezet szól a könyvben. A lényege az – amelyre egyébként korábban Orbán Viktor is utalt –, hogy a Fidesz a dualizmuskori Szabadelvű Párt, illetve a Horthy-kori KNEP (Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártja – a szerk.) örökösének tekinti magát. A saját korszakukban ezek a pártok dominálták a politikát. Úgy tűnik, hogy a magyar politikában van egy minta, vagyis van egy erős, domináns párt, amely hosszú ideig képes meghatározó lenni. Vele szemben pedig mindig egy fragmentált, a kormánynak mindenben ellentmondó, együttműködni nem képes ellenzék. Ezek olyan kulturális minták, amelyek mostanáig fennmaradtak.

Ha jól értem, alapvetően nem az ideológiai összehasonlításon van a hangsúly, hanem azon, hogy a pártok az adott politikai térben hogyan foglalják el a helyüket.

A magyar politikai kultúrában már elvárás az, hogy legyenek stabil pártok. Ez volt 2010 előtt is. A rendszerváltás óta a magyar politikában még nem volt előrehozott parlamenti választás. Magyarországon a kormánystabilitás igény, ami akár az ideológiai szempontokat is felül tudja írni.

Ez magyar sajátosság?

A régióban mindenképpen. Pont azért készítettünk történeti áttekintést, mert ennek nagyon komoly történelmi hagyományai vannak százötven évre visszamenőleg.

Ha egy fideszes politikus majd a kezébe veszi a könyvet, mit gondol, mi lesz a véleménye róla?

Erre mi is kíváncsiak vagyunk. A címével nem biztos, hogy egyet fognak érteni, de egy kissé provokatívak akartunk lenni. Ugyanakkor a fideszes politikusok is látni fogják, hogy olyan stratégiai elemeket választottunk ki és vizsgáltunk meg, amelyek komolyan hozzájárultak ahhoz, hogy politikai sikereket érjenek el. Emellett a könyv elhelyezi őket egy olyan nemzetközi kontextusban, amire lehet, hogy ők sem gondoltak volna. Nem az autokrácia vs. demokrácia kérdésére próbáltuk kihegyezni a könyvet, mint a legtöbb hasonló elemzés, hanem arra, hogy a pártok dominanciája nemzetközileg létező jelenség.

Az ellenzék számára milyen tanulságokkal szolgálhat a könyv?

A kormánypárt számára ez leíró munka, amely értelmezi a tevékenységüket. Az ellenzéknek sokkal inkább szolgálhat tanulságokkal. Hozzájárulhat a politikai sikerükhöz, ha az általunk ismertetett, fideszes dominanciához vezető okokat megszüntetik vagy meggyengítik. Vagyis nem az általuk nehezen befolyásolható intézményi keretekre koncentrálnak, hanem a tartalmi feltételekre, amelyeken keresztül akár megdönthető a Fidesz.

Mit tanulhat az egyszerű választó a Fideszről és a politikáról, ha a kezébe veszi  ezt a munkát ?

Olyan értelmezési keretet kap, amely segít átgondolni a magyar politikát. Nem mint állapotot, hanem mint egy folyamatot: hogyan jutott odáig a Fidesz, hogy dominánssá váljon, milyen tartalmi elemei voltak ennek az útnak. Az egyszerű választó megértheti, hogy bár sok szempontból különleges a magyar példa, mégsem unikális. A dominancia nem tart örökké, nem lehet azt sem mondani, hogy ez diktatúra vagy autokrácia lenne, a domináns pártok is megdőlnek idővel. Ha azok a szempontok – amelyeket a könyvben részletesen elemzünk – megszűnni látszanak a kampányban, akkor lehet, hogy a Fidesz dominanciáján rések keletkeznek.

(Borítókép: Rajnai Gergely. Fotó: Papajcsik Péter / Index)