Karácsony Gergely szerint kamuvádak alapján nyomoznak a Városháza-ügyben

DBZOL20191106003
Karácsony Gergely, aki korábban maga is tett feljelentést a Városháza-ügyben, hétfőn egy sajtótájékoztatón – amelyre a sajtó képviselőinek csak egy leszűkített köre kapott meghívót – arról beszélt, hogy nyilvánvalóan kamuvádak alapján tartottak házkutatást a fővárosnál a hatóságok.

A Városházán a főjegyzőnél és Kiss Ambrus általános főpolgármester-helyettesnél tartottak házkutatást, és számítógépes adathordozókat is megnéztek – számolt be róla hétfő délután Karácsony Gergely egy sebtében összehívott sajtótájékoztatón, amelyen arra reagált, hogy – amint lapunk is megírta – a rendőrség házkutatásokat tartott a Városháza-üggyel összefüggésben.

Noha lapunk elsőként írt a házkutatások tényéről, a fővárostól nem kaptunk meghívót a sajtótájékoztatóra, amelyre csak bizonyos sajtótermékeket invitáltak Karácsonyék, és kivételesen a közösségi médiában sem közvetítették.

Erről a főpolgármester a Telex kérdésére válaszolva azt mondta: az esetek többségében a teljes sajtó rendelkezésére áll, de most azt gondolták, hogy olyan provokáció érte a Városházát, hogy szerettek volna „a tényekről beszélni”.

A házkutatással kapcsolatban – sajtóbeszámolók szerint – a főpolgármester azt mondta: azzal alapvetően nem lenne bajuk, mivel a főváros működése transzparens, és nincs semmi takargatnivalójuk. Azt is hozzátette Karácsony Gergely, hogy szerinte a nyomozók olyan dokumentumokat kerestek, amelyeket a Budapest.hu oldalon is megtalálnak, mert ezek mind nyilvánosak.

A főpolgármester szerint a Fidesz nagyon erősen átlépett egy határt, amikor a rendőrséget is bevonták a Városháza-ügybe. Karácsony Gergely kijelentette:

ezzel a kreált üggyel akarják elterelni a figyelmet a saját korrupciós ügyeikről.

A főpolgármester azt is hangsúlyozta, hogy véleménye szerint a nyomozás „nyilvánvalóan kamuvádak alapján” indult.

Ez utóbbi kijelentése annak fényében különösen érdekes, hogy a Városháza-ügy kipattanásakor Karácsony Gergely maga is tett feljelentést, hogy – mint akkor fogalmazott – „kiderüljön: keltette-e valaki alaptalanul azt a látszatot, hogy árulhatja a Városházát”.

A rendőrség már korábban tájékoztatást adott arról, hogy nyomoznak a Városháza-ügyben.

Az ügycsoportot érintően a rendőrségre több feljelentés is érkezett, amelyek alapján befolyással üzérkedés, csalás, vesztegetés, vesztegetés elfogadása, hivatali visszaélés és hűtlen kezelés elkövetésének gyanúja miatt eljárásokat folytatunk ismeretlen tettes ellen

fogalmaztak még novemberben.

Hétfőn pedig arról tájékoztatták lapunkat, hogy az ügycsoportot érintően a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodánál folyamatban lévő eljárásokban a rendőrök több helyszínen is tartanak nyomozási cselekményeket. A folyamatban lévő nyomozások érdekeire való tekintettel ugyanakkor nem adtak az eljárásokról bővebb tájékoztatást.

Márki-Zay Péter, az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje is jelen volt a főpolgármester sajtótájékoztatóján, és kijelentette: „egyre jobban látszik, hogy Orbán fél a bukástól”. Az ellenzéki politikus arról is beszélt, hogy szerinte a kormány nemzetközi botrányt akart kelteni, ezért történtek a házkutatások a francia elnök hivatalos látogatásának napján.

A Fidesz budapesti szervezete közösségi oldalán szintén reagált a Városházán történt házkutatásra. A bejegyzésben úgy fogalmaznak: 

Az ügy érintettjei a bizottsági meghallgatásra nemet mondhatnak, de a rendőrségi nyomozást nem gátolhatják. 

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter is kitért a Városháza tervezett eladásának ügyére az Indexnek adott exkluzív interjújában. A miniszter szerint a főpolgármester úgy beszél orosz titkosszolgálati szálról, hogy

Kapcsolódó
Gulyás Gergely: Nem biztos, hogy a Völner-ügy ártani fog a kormánynak

Gulyás Gergely: Nem biztos, hogy a Völner-ügy ártani fog a kormánynak

A Miniszterelnökséget vezető miniszterrel beszélgettünk Covidról és kampányról is. Interjú.

A MÖGÖTTE ÁLLÓ KOALÍCIÓ KORMÁNYON A POLITIKAI ELLENFELEIVEL SZEMBEN TITKOSSZOLGÁLATI ESZKÖZÖKET ALKALMAZOTT.

Hozzátette:

Az ügynek két lehetséges magyarázata van. Az egyik, hogy Karácsony Gergely nem tudja, valójában mi történik a Városházán, a munkahelyéül szolgáló épület eladását pedig csak akkor veszi észre, ha a vevő már a dolgozószobájában ül. A másik pedig, hogy nem mondott igazat akkor, amikor letagadta, hogy volt szó a Városháza értékesítéséről. 

Kapcsolódó
Legyen szíves abbahagyni a pufogást – ülésezett az Országgyűlés

Legyen szíves abbahagyni a pufogást – ülésezett az Országgyűlés

A házelnök kétszer is rászólt Szabó Tímeára.

A Városháza ügye a parlament hétfői ülésnapján is téma volt. A korábban az ügyben feljelentést tevő Budai Gyula fideszes országgyűlési képviselő szerint Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon elfoglalták a Városházát.

A KÉPVISELŐ A NYILVÁNOSSÁGRA KERÜLT HANGFELVÉTELEKBŐL IS IDÉZETT, MAJD A FIDESZ NEVÉBEN LEMONDÁSRA SZÓLÍTOTTA FEL KARÁCSONY GERGELYT. 

Az Index írta meg elsőként még november elején, hogy a fővárost vezető koalícióhoz köthető üzleti körök a Városháza eladásán dolgoznak, de információnkat Karácsony Gergely akkor vehemensen tagadta.

Később nyilvánosságra került egy szerződés, amelyet a Berki Zsolt tulajdonában lévő Northern Rock Kft. kötött egy ingatlanközvetítővel az épület eladására. A főpolgármester tagadta, hogy köze lenne a férfinak a fővároshoz, de ezután színre lépett az Anonymus-maszkos alak, és több hangfelvételt is nyilvánosságra hozott az ügyben, amelyekből kiderült, hogy Barts Balázs, a fővárosi vagyonkezelő vezérigazgatója Berki társaságában tárgyalt a Városháza eladásáról.

KARÁCSONY GERGELY EKKOR FEGYELMIBEN RÉSZESÍTETTE, DE NEM VÁLTOTTA LE BARTSOT.

További nyilvánosságra került hangfelvételeken Gansperger Gyula, a Wallis volt vezetője, majd egy alkalommal Bajnai Gordon volt baloldali miniszterelnök is arról beszélt, hogy „jutaléki rendszer” működik a fővárosnál, és egyes politikusok – név szerint Kiss Ambrus főpolgármester-helyettest említette Gansperger – kenőpénzért cserébe segítenek értékesíteni fővárosi ingatlanokat. Budapest vezetése mindezt azonban nem ismerte el.

Azóta más ingatlanügyletről is napvilágot láttak információk. Kiderült, hogy a főváros messze áron alul értékesíthetett egy XII. kerületi ingatlant, és Óbudán a Mocsárosdűlő zöldterületére is ingatlanberuházást terveztek, amelyről szintén tárgyalást folytatott a vagyonkezelő vezetője.

(Borítókép: Karácsony Gergely. Fotó: Balogh Zoltán / MTI)

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Orbán Viktor pert nyert a Klubrádió ellen a Spar vezérigazgatójának kijelentései miatt

Orbán Viktor pert nyert a Klubrádió ellen a Spar vezérigazgatójának kijelentései miatt

Felülvizsgálati kérelemmel került a Kúriához az ügy.

február 26., 16:34

  • Belföld
A TEK fogta el a férfit, aki engedély nélkül tartott fegyvereket egy szakonyi házban

A TEK fogta el a férfit, aki engedély nélkül tartott fegyvereket egy szakonyi házban

A fegyverek mellett több száz lőszert foglaltak le a hatóságok.

február 26., 15:06

  • Belföld
Mező Gábor: Ne viseljék közterületeink erkölcsi hullák és kommunisták nevét!

Mező Gábor: Ne viseljék közterületeink erkölcsi hullák és kommunisták nevét!

Az író szerint meg kell őrizni 1956-ot annak, ami.

február 26., 13:14

  • Belföld
Nem ismerte el a bűnösségét a 7 éves kisfiút felrúgó karateedző

Nem ismerte el a bűnösségét a 7 éves kisfiút felrúgó karateedző

Vallomást sem tett az ügyben.

február 26., 14:46

  • Belföld
Megújult Az Élet Menete Alapítvány

Megújult Az Élet Menete Alapítvány

Programjaik viszont változatlan színvonalúak maradnak.

11 perce

  • Belföld
Gulyás Gergely szerint a kormány nem betiltani akarja a Pride-ot, csak zárt körűvé tenné

Gulyás Gergely szerint a kormány nem betiltani akarja a Pride-ot, csak zárt körűvé tenné

A miniszter azt mondta, ezzel a gyermekvédelem szempontjait akarják érvényesíteni.

február 26., 14:27

  • Címlapon
Németország reszkethet: hamarosan becsapódhatnak Washington vámjai

Németország reszkethet: hamarosan becsapódhatnak Washington vámjai

Hatalmas lépésekre készül a legnagyobb kereskedelmi partnerünk.

27 perce

  • Belföld
Bejelentésekre készül a kormány, Gulyás Gergely ismét a sajtó elé áll

Bejelentésekre készül a kormány, Gulyás Gergely ismét a sajtó elé áll

A Kormányinfót csütörtök délelőtt 10 órakor tartják.

február 26., 15:27

  • Belföld
Deák Dániel azt állítja, hogy informátorai vannak Magyar Péter közelében

Deák Dániel azt állítja, hogy informátorai vannak Magyar Péter közelében

Egy elemző pedig úgy tudja, hogy egy közszereplőt beépített embernek tart a Tisza Párt elnöke.

február 26., 18:09

  • Címlapon
Bejelentést tett a Richter, új korszak kezdődik a gyógyszergyártásban

Bejelentést tett a Richter, új korszak kezdődik a gyógyszergyártásban

A vállalat bemutatta a 2035-ös stratégiáját.

3 órája

  • Belföld
Kunhalmi Ágnes szerint nincs rendben, hogy fizetnie kell annak, akinek ellopták a személyijét

Kunhalmi Ágnes szerint nincs rendben, hogy fizetnie kell annak, akinek ellopták a személyijét

Törvénymódosító javaslatot nyújtott be ez ellen az MSZP-s politikus.

február 26., 12:10

  • Belföld
Puzsér Róbert: Hát b**ki, ez maga a hópiheszellem meg a cancel culture

Puzsér Róbert: Hát b**ki, ez maga a hópiheszellem meg a cancel culture

Magyar Pétert sikeres politikai valóságshow-hősnek tartja.

február 26., 08:06

  • Belföld
Özönlenek a pályaudvarok bérbevételére vonatkozó pályázatok a MÁV-hoz, kitolják a határidőt

Özönlenek a pályaudvarok bérbevételére vonatkozó pályázatok a MÁV-hoz, kitolják a határidőt

A vasúttársaság ad még lehetőséget a hiánypótlásra.

február 26., 17:40

  • Címlapon
Nem érzékeny adat, ez közpénz – Péterfalvi Attila reagált Schmidt Mária kérdésére

Nem érzékeny adat, ez közpénz – Péterfalvi Attila reagált Schmidt Mária kérdésére

A NAIH elnöke is megszólalt az adatigénylés ügyében.

33 perce

  • Belföld
Novák Katalin egy budapesti olimpiáért lobbizott volna Párizsban

Novák Katalin egy budapesti olimpiáért lobbizott volna Párizsban

A kegyelmi botrány azonban közbeszólt.

február 26., 08:14

  • Címlapon
Izzik a levegő: Kína háborúra készül az Egyesült Államokkal

Izzik a levegő: Kína háborúra készül az Egyesült Államokkal

Peking háborús retorikával fogadta Donald Trump intézkedéseit.

8 órája

  • Belföld
Kovács Zoltán: Magyarország az unió egyik legkevésbé korrupt országa

Kovács Zoltán: Magyarország az unió egyik legkevésbé korrupt országa

Az államtitkár szerint a Magyar Péter-jelenség csak egy újabb kormányváltási kísérlet.

február 26., 12:59

  • Belföld
Fáradtan ült autóba, belehalt a kislánya a balesetbe, amit a sofőr okozott

Fáradtan ült autóba, belehalt a kislánya a balesetbe, amit a sofőr okozott

A férfi akár öt évre is börtönbe kerülhet.

február 26., 10:20

  • Címlapon
Tarjányi Péter: A béke várat magára, Oroszország pedig még nem szólalt meg

Tarjányi Péter: A béke várat magára, Oroszország pedig még nem szólalt meg

Trump és Zelenszkij nyilvános vitája történelmi jelentőségű volt. A szakértő szerint ilyen vita szövetségesek között talán még sohasem történt.

27 perce

  • Belföld
Példátlan döntést hozott a Kúria a Vinted-ügyben

Példátlan döntést hozott a Kúria a Vinted-ügyben

Az ítélet percunamit indíthat be a bankszektorban.

február 26., 08:35

  • Belföld
Vesztettek a bíróságon Pikó Andrásék – ítélet született a Magyar Rádió épületeinek lebontásának ügyében

Vesztettek a bíróságon Pikó Andrásék – ítélet született a Magyar Rádió épületeinek lebontásának ügyében

A Magyar Rádió épületei közül többet lebontottak, azonban a bíróság csak most jelentette ki, hogy ez szabályosan történt.

február 26., 11:32

  • Címlapon
Továbbra is mindenki olcsóbb élelmiszerárakat szeretne: itt a kezdeti lépés

Továbbra is mindenki olcsóbb élelmiszerárakat szeretne: itt a kezdeti lépés

Fel van adva a lecke, de van hozzá rekordmértékű támogatás.

3 órája

  • Címlapon
Meghan Markle sorozata bicskanyitogatóan makulátlan, de tele van szeretettel

Meghan Markle sorozata bicskanyitogatóan makulátlan, de tele van szeretettel

A Netflixen debütált Szeretettel, Meghan betekintést enged a gazdag kaliforniai háziasszonyok életébe.

2 órája

  • Címlapon
Újabb csapás Kijevre: Donald Trump a katonai segély után a hírszerzési együttműködést is felfüggeszti

Újabb csapás Kijevre: Donald Trump a katonai segély után a hírszerzési együttműködést is felfüggeszti

A jövőben Ukrajna kénytelen lesz „részben vakon” harcolni.

5 órája

  • Címlapon
Fontos határidőre figyelmeztet a NAV

Fontos határidőre figyelmeztet a NAV

Bírságot kockáztat, aki nem figyel.

3 órája