Závecz: Szoros a verseny, fej fej mellett a Fidesz és az ellenzék

DSC0804
2021.12.22. 17:44
Az elmúlt hónapok tendenciáját folytatva decemberben még szorosabbá vált a politikai verseny a Závecz Research legfrissebb kutatása szerint. Ezek alapján mindössze egy százalékpont a különbség a Fidesz–KDNP és az ellenzék listájának támogatottsága között.

Megtartotta múlt havi támogatottságát a Fidesz, továbbra is a választókorú népesség 37 százaléka támogatja – közölte a Závecz Research szerdán.

A december 4. és 13. között készített pártpreferencia-kutatásból az derül ki, hogy a második helyen álló Demokratikus Koalíció táborának nagysága sem változott, novemberben és most is 12 százalékos. Az MSZP és a Momentum támogatottsága sem változott az elmúlt hetekben, előbbi hat-, utóbbi ötszázalékos. Ezzel párhuzamosan ugyanakkor megállt a Jobbik szeptember óta érzékelhető visszaesése, az előző hónapban kilenc százalékkal mélyponton volt, ezúttal tíz százalékon áll. Az LMP, a Párbeszéd és a Mi Hazánk a választókorúak két-két százalékának támogatását élvezi, a Kétfarkú Kutya Párt az egy százalékát. A pártnélküliek aránya 22 százalék.

A biztos pártválasztók csoportjában:

  • a Fidesz 47 százalékos,
  • a DK áll 18 százalékos,
  • a Jobbik 12 százalékos,
  • az MSZP 7 százalékos,
  • a Momentum 5 százalékos,
  • a Párbeszéd és a Mi Hazánk 3-3 százalékos,
  • az LMP és a Kétfarkú Kutya Párt 2-2 százalékos.

A Závecz Research szerint az elmúlt hónapokban egyre szorosabbá vált a politikai verseny, a kormánypárti és ellenzéki listát most már szinte azonos arányban támogatják. Októberben az ellenzéknek 39, a kormánypártnak 35 százaléka volt a választókorú népességen belül, novemberben 41–39-re módosultak az arányok, most pedig 39 százalékon áll az ellenzék, 38 százalékon a Fidesz–KDNP listája.

A közvélemény-kutató cég emellett megállapította: alapvetően mindkét tábor bízik a győzelemben, de a Fidesz–KDNP hívei optimistábbak: a kormánypártiak 97, az ellenzéki támogatók 91 százaléka feltételezi, hogy egy mostani választáson a nyertes oldalhoz tartozna. A választópolgárok teljes körén belül 41 százalék a kormány maradására számít, 39 százalék kormányváltásra.

A Závecz Research felmérésében ezer főt kérdeztek meg, akik együttesen az ország 18 éves és annál idősebb lakosságát képviselik. „A közvélemény-kutatás során kapott adatok ezerfős mintánál legfeljebb plusz-mínusz 3,2 százalékkal térhetnek el attól, amit akkor kaptunk volna, ha minden választókorú személyt megkérdeztünk volna az országban” – teszik hozzá a kutatás végén.

Korábban nagy visszhangot váltott ki az a nem nyilvánosságnak szánt, a 444 által megszellőztetett közvélemény-kutatás, amely az ellenzéki összefogás komoly visszaesését mutatta. A Márki-Zay Péter részére készített kutatás módszertana különbözik a megszokottól, ami szerepet játszhat az eredményekben is, amelyek 46 százalékos Fidesz-támogatottságot mutattak az ellenzéki összefogás 32 százalékával szemben. Az Index megszerezte a felmérést, amelynek részleteit itt olvashatja el.

(Borítókép: Gorondy-Novák Edit / Index)